Kulcsszó keresés /


A győztesek 30 törvénye

Ki ne akarna sikeres, boldog életet élni? Elérni az álmait, megélni a vágyait, egy szép napon azt mondani: mindent valóra váltottam, amit csak elterveztem. Vannak, akiknek minden sikerül, mások meg úgy tűnik, mind messzebb kerülnek a céljaiktól - ha vannak még olyanjaik egyáltalán. De mi a különbség közöttük? Miért van az, hogy az egyiknek látszólag, csak megszületnie volt nehéz, a másikat meg az a bizonyos ág is húzza?

olvass tovább

Honnan tudhatod, hogy fiúval, vagy férfival van dolgod?

  • 2023. október 31.

Sokszor belefutottunk már olyan „férfiakba”, akikről idővel kiderült, hogy még igencsak éretlenek, hogy nem azokat a dolgokat tartják fontosnak az életben, mint mi. Nagykanállal falják az életet, sokszor könnyelműen viselkednek, és nem feltétlen tudnak téged sem érett nőként kezelni.

olvass tovább

Konzervatív nyugalom – Audi Q8 55 Sportback e-tron

Idén tavasszal mutatták be a sajtó számára a megújult e-tront, amely a keresztségben a Q8 előtagot is megkapta. Rögtön két modellel is debütált a márka, mégpedig a hagyományos és a sportos vonalvezetésű Sportback formával. Műszaki alapjaik teljesen megegyeznek, egyedül a karosszéria kialakításban van különbség, amelynek révén a Sportback kisebb légellenállással és ebből következően jobb hatótávval és kisebb hátsó fejtérrel rendelkezik.

olvass tovább

Szeretlek, csak nem úgy

Ha már elég ideje randizgatsz és több kapcsolatod is volt, akkor szinte egészen biztos, hogy hallottad, vagy mondtad már ki azt a gyomorszorítóan reális mondatot, hogy „szeretlek, csak nem vagyok beléd szerelmes.” De vajon mi lehet az az összetevő, aminek hiányában az egyik fél úgy érzi, hogy muszáj felégetni a hidakat és sutba dobni az amúgy „korrekt módon” szuperáló kapcsolatot?

olvass tovább

A túl sok impulzus lehúz - Az introvertáltak rémálma

  • 2023. szeptember 01.

Az introvertált embereket sokszor beskatulyázzák vagy furcsának találják extrovertált társaik. Ők nem furcsák, csak mások. Más dolgok töltik fel őket, és más dolgok húzzák le az energiaszintjüket. Van néhány szembetűnő különbség azonban introvertált és extrovertált között, amit jobb időben megérteni.

olvass tovább

Ez a különbség egy egészséges, érett férfi és egy nárcisztikus között

  • 2023. július 10.

Egy mentálisan rendezett, egészséges férfi és egy nárcisztikus között óriási a különbség. Már az ismerkedési időszakban is jól látható különbségek vannak. Néha azonban megtévesztő tud lenni, hiszen a nárcisztikus partner a kezdeti szakaszban nagyon is odaadó társnak bizonyul. De hogyan lehetünk elég óvatosak és hogyan vehetjük észre mégis a rejtett jeleit annak, hogy vajon kivel is állunk szemben?

olvass tovább

Lecke voltál, nem hiba

Még évekkel később is képes voltál bántani. Csak most az volt a különbség, hogy nem a kimondott, hanem a ki nem mondott szavaid csapódtak erősen a védelmi rendszeremnek, ami már akkor küldte a riasztást, amikor megpillantottalak.

olvass tovább

Van miért tisztelni egy férfit

  • 2023. május 03.

Sokan azt gondoljuk, könnyű a férfisors, de abba nem gondolunk bele, hogy míg mi nők, bár sok dolgot másképpen, hitünk szerint mélyebben élünk meg, addig egy férfi ugyanezt képes átélni, átérezni, csupán azzal a különbséggel, hogy ők nem mutathatják olyan könnyen a világ felé fájdalmukat.

olvass tovább