Szabó Rebeka írásai

A béke szigete – ez vagy nekem

Szerintem mindannyiunk életében volt már olyan periódus, amelyben, ha nem is hosszú ideig, de rövidtávon több olyan ember mellett állomásoztunk, akik nem érintették meg a lelkünket teljes mértékben. Vagy talán egyáltalán nem. Akik mellett inkább a konstans gyomorideg dúlt bennünk, mintsem a biztonság és a nyugalom érzése.

olvass tovább

Este, amikor hozzám bújsz

Vannak pillanatok az életben, amelyek a mindennapos, sokszor idegőrlő folyamatok során nem tűnnek fel, csak akkor abban a minutumban ébredünk rá, milyen fontosak ezek az életmorzsák, amikor végre átéljük őket.

olvass tovább

A tükör előtt állva

Mintha mindig várnánk valamire. Belekerültünk egy állandó jelleggel váltakozó maszlagba. Egyszerre túl gyors és túl lassú. A peremen járkálok folyton ügyetlenül, hiszen nem mindig sikerül pontosan kicentizni a lépéseket.

olvass tovább

Szia, mi újság? Jól vagytok?

Kevesen hinnénk, mégis sokan tapasztaljuk, hogy egy ilyen egyszerűnek és kedvesnek tűnő üzenet mögött valójában valami teljesen más dolog bújik meg.

olvass tovább

A szárnyaim megsérülhetnek, de ettől még nem törnek le, és a szépségükből sem veszítenek

Ma reggel még a reggelim is a földön landolt, a vizes pohárral egyetemben és ezt követően hosszú percekig csak álltam. Az a bizonyos „miért pont én” érzés előszeretettel integet felém és nem habozik maradni sem.

olvass tovább

Tavasszal újra mosolyra húzódik a szám

Tavasszal újra mosolyra húzódik a szám. Lágy, meleg fénysugarak simogatják az arcom, éppúgy, ahogy egy anya a gyermekét. A nyíló virágok illata és bíbor színű köntöseik egy darabot tükröznek vissza belőlem. Hiszen én is épp ilyen sokszínű vagyok. Sok álommal, vággyal, de már elért céllal is felruházva.

olvass tovább

Ennél többre már nem vagyok képes, lesz, ami lesz

Magam sem értem teljes mértékben, hogy hogyan, de végül én is eljutottam arra az igen zaklatott állapotot előidéző szintre, amikor azt tudom csak mondani: „Csessze meg, ennél többre már nem vagyok képes, lesz, ami lesz!”

olvass tovább

Most minden pillanatot magamba szívok és hálát adok azért, amim van

Szinte holtbiztos meggyőződésem, hogy ezekben a napokban a jelenlegi helyzeten jár minden egyes ember agya. Nem szoktam politizálni, sem észt osztani, vagy előadást tartani arról, hogyan is kéne tennünk, vagy éreznünk bizonyos szituációkban.

olvass tovább

Miért ne lehetnék én a hab a tortán?

Nekünk nőknek mindig haptákban kell állnunk, szinte társadalmi elvárás ez már manapság. Akkor is, ha legszívesebben csak órákig feküdnénk a kanapén, egy könnyed vígjátékot nézve. Mégis, mi van velünk? Azzal, ami MI vagyunk valójában?

olvass tovább

Sosem zavart az idő múlása, egészen idáig

Sosem zavart az idő múlása. Gyerekként egy csodavilágban éreztem magam, és úgy hittem, sosem eshet bántódásom. Biztonságban voltam és, ha néha el is estem, egy óvó érintés mindig közbeszólt, pontosan akkor, amikor arra szükségem volt.

olvass tovább

Kéz a kézben – én és a szorongás fojtogató jelenléte az ünnepek alatt

Fények gyúlnak, ropog a tűz a kandallóban, és csend honol, vagy egy lágy, jazz átdolgozású, karácsonyi zene szűrődik ki a rádióból. Készülődünk az újévre, egy új kezdet feltárására.

olvass tovább

Lehet-e olyan a karácsony, mint régen?

“Rohamosan” közeledik a karácsony. Ezt olvasom számos szalagcímen, cikkben, mint kulcsmondat, én pedig csalódott sóhajjal nyugtázom, hogy ezek a napok ismét a rohanás ötven árnyalatai lesznek. És azt kívánom, bár ne lenne így.

olvass tovább

A megalázó “tréningek” nem tanító jellegű, szükséges leckék az életben

Úgy tartják, hogy az ember életében igenis fontosak az akadályok, a csalódások, a váratlan szituációkból eredő meglepetések, hiszen ezekből lehet csak okulni igazán. A hollywoodi filmek gyönyörteljes befejezéseiben, vagy tökéletes storyline vezetéseiben nem igen találjuk a saját reggeli rutinunkat, vagy érzelmi válságunkat, amivel alapvetően nincs is gond, ezeket a filmeket pont azért szeretjük, mert a lelkünket és a boldogsághormonjainkat újabb magasságokba emelik, és ez jár nekünk.

olvass tovább

Elszakadni a valóságtól

Pár nappal ezelőtt a vonaton ücsörögve, miközben éppen fáradtan, kedvetlenül bámultam ki az ablakon, megszólalt egy Michael Bolton szám (How am I supposed to live without you?) véletlenszerűen a fülemben, és hirtelen megszűnt létezni a körülöttem lévő tér és idő. Minden nyomasztó gondolat, amely beárnyékolta a napomat. Bizony a Spotify random lejátszási listái mindig ilyen gyöngyszemeket rejtenek.

olvass tovább

Lehetnék egy másik ember

Van, hogy amikor a tavasszal virágzó cseresznyefák árnyéka alatt lépdelek, még mindig hatalmába kerít az a keserédes érzés, hogy milyen is lenne egy másik ember személyében/képében élni, létezni?

olvass tovább

Nem voltál véletlen

Időnként eltűnődőm, vajon volt-e bármiféle konkrét oka annak, hogy váratlanul belecsöppentél az életembe. Mi emberek állandóan keressük az ok-okozati összefüggéseket, a tényeket, melyek szilárdan támasztják alá a realitást. De az életben vannak találkozások, érzések, amik nem a véletlen művei. Vagy legalábbis, valami egészen különleges atmoszféra lengi körül az életünk ezen szegmenseit. Azt tudom, hogy Te nem voltál véletlen.

olvass tovább

A való életben nincs filter

Az utóbbi időben igen nagy népszerűségnek örvendett a Nyerő Páros cím alatt futó valóságshow, melyben hazai hírességek, egészen pontosan párok, házastársak versenyeznek egymással. Bár nem követtem sem idén, sem máskor ezt a műsort, mégis minduntalan olyan cikkekbe, videókba futok bele, melyek azt boncolgatják, mennyire felszínes az, ahogy megjátsszák magukat az emberek az Instagram platformon például, és magában a műsorban is, de a legvégén persze úgy, ahogy kell, lehull a lepel.

olvass tovább

A hamis, álszent emberek már nem lepnek meg – az őszinte, lojális személyek viszont igen

A lojalitás ugyanis ritkaság. Pont azokat az egyéneket a legnehezebb megtalálni ezen a világon, akik többre értékelik a valódi igazságot, a saját egojuknál. Ez a szomorú igazság, amivel meg kell tanulnunk együtt élni. Mert, ha nem tesszük, könnyen válhatunk az előbb említett ’fake’ típusú emberek áldozataivá, akik elhitetik velünk, hogy nyílt, őszinte szándékaik vannak felénk irányulóan.

olvass tovább

Ősz, avagy újra itt van a menekülés, az elmúlás, és a fájdalmas dolgokkal való szembenézés időszaka

Itt az ősz, itt van újra. És amilyen sokan ujjongunk érte, a kötött pulcsis, teázós, színkavalkádokban pompázó gyönyörűségeivel együtt, éppolyan sokan ódzkodnak is tőle. Elvégre az idő hidegebb, olykor szelesebb is, és a borús kilátások a lélekben is hasonló dolgokat idézhetnek elő.

olvass tovább

Az elfogadást be kell építened az életedbe

Itt van az ősz. A legmeghatározóbb védjegyét ennek az évszaknak számomra, mégis a levelek sokszínű árnyalatai jelentik.

olvass tovább

STYLE.HU

Élni tudni kell

A béke szigete – ez vagy nekem

Este, amikor hozzám bújsz

A tükör előtt állva

Szia, mi újság? Jól vagytok?

A szárnyaim megsérülhetnek, de ettől még nem törnek le, és a szépségükből sem veszítenek

Tavasszal újra mosolyra húzódik a szám

Ennél többre már nem vagyok képes, lesz, ami lesz

Most minden pillanatot magamba szívok és hálát adok azért, amim van

Miért ne lehetnék én a hab a tortán?

Sosem zavart az idő múlása, egészen idáig

Kéz a kézben – én és a szorongás fojtogató jelenléte az ünnepek alatt

Lehet-e olyan a karácsony, mint régen?

A megalázó “tréningek” nem tanító jellegű, szükséges leckék az életben

Elszakadni a valóságtól

Lehetnék egy másik ember

Nem voltál véletlen

A való életben nincs filter

A hamis, álszent emberek már nem lepnek meg – az őszinte, lojális személyek viszont igen

Ősz, avagy újra itt van a menekülés, az elmúlás, és a fájdalmas dolgokkal való szembenézés időszaka

Az elfogadást be kell építened az életedbe

ÉN

MOBILITY

BODY & SPORT

STYLENEWS

ÉLETÉRZÉS

STYLELIFE

STYLE.HU

Élni tudni kell

Ne maradj le a legjobb írásainkról!