Ez az érzés alig felismerhetően kezdődik. Kicsit más az ugyanolyan hétköznap is, mint a többi. Egész egyszerűen csak minden porcikádban érzed a változást és azt is, hogy valami elkezdődött.

Ezzel az érzéssel éled tovább a napjaid, hiszen ez nem megy egyről a kettőre. Nem egy gyors folyamat, valamiféle felkészülésnek mondanám. Mint, amikor egy sportoló a meccsére készül és érzi a felkészülés fázisaiban, merre tart. Napról napra változol meg, teszed ezt tudatosan vagy akár tudattalanul egészen addig amíg indulási állapottól függetlenül tudatossá fog válni.

Nem tudod uralni a lelked, bármilyen szoros ketrec veszi körbe napjaid pontosan tudod, hogy ki fogsz törni belőle. Nincsenek pontos terveid még, nincsenek lépéseid csak egy érzés, amire viszont bármit feltennél tétnek, mert érzed, ez holtbiztos. Aztán elkezd olvadni a ketreced az életed körül. Eddig szoros volt, szűkös és alig láttál ki belőle, ez mind talán nem is zavart mert megszoktad. Most pedig egyre világosabb és mintha nagyobbak lennének a szabad helyek így több kilátást enged, ezért egyre inkább érdekel a külvilág. Egyre többször tekintesz kifelé és ha nem is vallod be magadnak, egyre jobban tetszik.

Még egy kis idő és egyik nap reggel már nincs a ketrecednek ajtaja. Beláthatsz mindent és ez megmutatja, hogy mit kellene tenned. Már tudod, ráeszméltél és mégsem megy az utolsó és egyben odakint az első lépés. Ezzel álmodsz, ezzel kelsz, de még a megszokott életed éled. Számtalan lehetőséget számba veszel, végigfuttatod, de egy sem fogja semmissé tenni a félelmeid.

Félelmek mindig lesznek, minden új dolog elönt mindenkit félelemmel teli reménykedéssel és izgalommal. A kellemes érzések és a félelem keveréke formálja ketreced. Amikor már csak az utolsó lépés hiányzik, akkor a legkönnyebb megfutamodni és a legnehezebb megtenni azt a bizonyos lépést. De ugrani kell, le kell vetődni a szakadékról, ha tudni akarjuk mi vár minket odalent. A külvilág csábítóbb a ketrecnél és nem akarok és senki sem akarhat ketrecben élni.

A félelem csak addig olyan erős amíg a lépés tart, a talp földet érésétől már a következő lépés foglalja el a gondolatokat. Rábízom magam a változás szelére, nem tudom mi fog változni és hogyan, de abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék "mi lett volna ha.." érzéseket az életemben. ha nem fog működni, akkor nem fog, de legalább megpróbáltam és megtettem mindent érte. A lelkem felkészült, rajtam már csak az első lépés múlik, hát nem fogok félni, hanem egyik lábat a másik után.

• életszemlélet lélekhangok változás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!