Ahhoz, hogy rátalálj a megfelelő emberre, először neked kell megfelelővé válnod

Az üres emberek csak az üreseket vonzzák, mindig ezt mondtad. Megtalálják egymást, belefúrják magukat a másik üres tekintetébe, és megpróbálnak valamit kivenni ebből a hasztalan kapcsolódásból, és úgy tesznek, mintha értelme volna az együttlétüknek. A fotókon mosolyognak, és összeér a válluk, de közben saját pózukat igyekeznek trendivé tenni, csak a szájuk nevet.

Vannak emberek, akik a közös fotókon is egyedül vannak, magányosak, mint az ujjam, de a fotó elkészült, a külvilágnak látnia kell a profi retust. Mert az üres emberek is boldogok akarnak lenni, csak nem tudják, hogy nem elég annak látszani. Az üres embereket még a ragadozók is vonzzák. Így hívom azokat, akiknek az üres ember a prédája, mert őket könnyű elkapni, és könnyű a vérüket szívni, és többnyire, engedik is magukat prédává tenni.

Én is voltam ragadozó férfi prédája, és csak néztem magam kívülről, mit keresek még ott, miért nem mozdul a lábam, miért ez az ideiglenes paralízis a tagjaimban, miért hagyom, hogy elvegye tőlem a díszeimet, hogy ellopjon hitet, önbizalmat, akaraterőt, önbecsülést, méltóságot. Nekem nincs üres lelkem, és egy idő után „elfogytam” számára, kérgesedtem, edződtem, és bezártam önmagam, már nem volt mibe beleakasztani a karmait, és egyszer csak lepattant rólam, elveszítette az erejét. Ez a ragadozó-emberek tragédiája. Bár ők nem bánják, majd újra belemarnak egy utat tévesztett bolyongóba, és szívják a vérüket, amíg lehet.

Te véradó vagy, mert engem még több erővel, szépséggel, kisugárzással, ragyogással töltöttél meg, tőled zubogott az ereimben a szerelem, és veled gyönyörű, életerős, büszke érzéssé változott. Magamban találtam meg a békét, és milyen bolond voltam, hogy eddig máshol kerestem, felkutattam érte a világot, azt gondoltam, majd a külcsín betapasztja az űrt bennem. Feküdtem emelkedő, süllyedő mellkasodon, és figyeltem, hogyan táncol a falon a redőny résein bekérezkedő augusztusi napsugár. Messziről hallottam a hangodat, mintha nem is a szeretőm volnál, hanem anyám, apám, bátyám, és minden szerettem, és jóakaróm egy személyben. A mondat emlékeim folyosóján zuhanva koppan, és még mindig hatással van rám: ha képtelen vagy önmagadban békére lelni, akkor nincs értelme máshol keresni. Akkor értettem meg, ahhoz, hogy a megfelelő embert megtaláljam, először nekem kell megfelelővé válni. Nekem kell pozitívvá, erőssé, éretté, magabiztossá, céltudatossá, vonzóvá, szexivé, lojálissá válnom. Nekem kell először szerethetővé válnom. Elvárásaim listáját szorongatom, görcsösen pipálok és ikszelek, és messzire hajítom az illetőt, mert nem felel meg minden kritériumnak. Én vajon megfelelek minden kritériumnak? Megvan bennem mindaz, amit az ideális partneremről listáztam?

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.