Egy jó kapcsolat olyan, mint a tánc. Ha nem kapaszkodunk össze, ha nem préselődünk össze túlságosan, akkor elegendő terünk, és levegőnk marad, akkor tudunk igazán felszabadultan együtt mozogni. Ha túl erősen szorítasz, akkor az életterembe hatolsz, a privát zónámba csörtetsz, akkor felszabadult, örömteli lépéseimben akadályozol, egymás lábára taposunk majd, és suta, erőltetett, görcsös megfelelésbe csap át az egykori gyönyörű, egymást szabadon engedő, mégis egy ütemre mozduló, gyönyörű táncunk.

Nincs koreográfiánk, és mégis van, mi találtuk ki, kreáltunk egy nekünk tetszőt, hogy ösztönösen, vidáman, és görcsök nélkül haladhassunk együtt. Mi ketten tudjuk, hogy csak az együtt fejlődésben találunk érzelmi biztonságot. Az igazi biztonság nem az állandó összepréselődött közelségben, nem a túl erős, és intenzív érintésekben, nem az elvárásokban, nem a számonkérésekben, nem az örökös nyughatatlan ellenőrizgetésekben, és nem a birtoklásban rejlik. Hanem a szabadságban. Szabadságot adni pedig nem egyenlő hűtlenségre való felbujtással.

Annyit adni, amennyit a másik még képes visszaadni, ezt az életszabályt kellene mindannyiunknak elsajátítanunk. Nem belezavarodni a folyó és a part szerepegyensúlyába, mert nem lehetek mindig folyó, nem áraszthatom el, nem hűsíthetem, nem nyaldoshatom a lábát minduntalan annak, akit szeretek. Akkor elveszítem a lendületem, erőm, lelkesedésem, elfogy az energiám, kiüresedem. Ha erőn felül igyekszem minél többet adni, akkor felborul az egyensúly, akkor a másik embert nyomás alá helyezem, aki hosszú távon nem bírja el a feszültséget, és kilép a kapcsolatból. Egy állandó összepréselődött, fojtó, lépéseket ránk kényszerítő tánc sem kényelmes, vágyjuk a távolságot, a szabad levegőt, és az érzést, hogy időnként mi léphessünk közelebb, szabad akaratból, vágyból, önálló döntéstől vezérelve. A társam legyen befogadó, és elfogadó, élvezze mindazt amivel elárasztom, tanulja meg elfogadni, és élvezni azt.

Aki keveset ad bele, az nem adja át igazán önmagát, az nem vágyik szövetségre, fejlődésre, egyensúlyra, harmóniára, nem vágyik tartalmas kapcsolatra. Mozdulnia sem kell, csak befogadni, amit kap. Ül sértődötten, és felfuvalkodva, mert mindig part akar lenni. Egyetlen lépést sem akar tenni a kapcsolatért. A folyó tegye a dolgát, terítse be, mosdassa meg, hűsítse, majd húzódjon vissza, ő szól, ha szükség lesz rá. Ha majd eszébe jut, ha kiürül a szeretettank, ha megszomjazik, ha elfárad, ha csalódik, ha szomorú, ha társaságra lesz szüksége. A folyó pedig elfárad, elveszíti lendületét, erejét, lelkesedését. A folyó és a part szerepegyensúlyának megtalálásával időnként úgy tűnik, egyikünk mindig jobban szeret, de ez nem feltétlenül van így.

• adok kapok egyensúly konfliktuskezelés párkapcsolati harmónia

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!