„Az aki szép, az reggel is szép” - ahogy Charlie bácsi mondta

Sajnos a mai világban egyre népszerűbb lett a szépséget félreértelmezni. A valódiságát elkezdtük műdolgokkal elkenni, eltakarni. Tehát valójában a szépséget is feláldoztunk a hazugság oltárán. Pedig mindenben ott lakozik a szépség, csak ahogy Antoine de Saint-Exupéry (a Kis Hercegben) is mondta: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

A szépség egyszerű. A tökéletességre törekvés egy tökéletlen világban, igazán abszurd, és azt hiszem ezért is vannak ennyire brutális nagy erőfeszítések az ügy érdekében. Ha valakivel hajlandó vagy hosszasabb ideig ismerkedni, kinyílik a szíved, és a szíved lesz a szemed. Az teszi széppé az embert, ahogyan te őt látod. Úgy vagy képes a valódi arcát látni, ha te is a valódi arcodat fordítod felé. Ha te szimpatikusnak találod, és azonosulni tudsz az ő élet felfogásával, szépnek fogod látni. Mert a belső sajátosságok átütnek a bőrön és kiülnek a test minden részére. Sajnos az is igaz, hogy az örökös negatívitás eltompítja a szépséget, tehát azt nem tudod szépnek értelmezni, hiába tetszik a bőre, a szeme, a kerek feneke esetleg. Mert az csak ideiglenes kép. A valódi szépséget sokféle képen lehet értelmezni, például lehet a felhőtlen életkedv is, ha benned lakozik és tudod sugározni ezt minden egyes porcikáddal.

A szépség lehet egy őszinte kirohanás, egy spontán pillantás, egy mozdulat. Úgy is meglehet fogalmazni, hogy ahogy a világot látni tudod, ahogy a tükörbe nézel reggelente, annyira látod szépnek a többieket is, az élet adta romlásokat és lehetőségeket egyaránt. Mert végül is valaki a sorvadást is szépnek tartja, például én is kicseszettül gyönyörűnek értelmezem. Szóval nem mindenki láthatja szépnek azt, ami szép. És hogy létezik-e egyáltalán, ki tudja? De akkor azt sem tudhatjuk biztosra, hogy nem létezik.. Én kicsit hiszékeny típus vagyok, szóval arra szavazok, hogy létezik. Ha mindent megteszünk azért, hogy a világunkat a legszebb színekkel fessük ki, akkor senkinek sincs joga azt mondani, hogy az fekete. Mert nem az.

„Az aki szép, az reggel is szép” - ahogy Charlie bácsi mondta - - - külsőségek, szépség,

Én nem akarok senkit sem felvilágosítani arról, hogy a tökéletes instakép nem valós, (jó esetben tudjátok), hogy az az arc egy szétszabdalt önkép. Nem akarok senkit sem kiábrándítani, de a tökéletes kreolbőr, a szőr nélküli láb, nem annyira evidens, mint hisszük. Hiszen a természettel szembe megy. Nem akarom azt mondani, hogy nem szép, ha egy nő „kicsípi” (szép ruha, kényelmetlen cipő, smink, előnyős, de idegesítő hajviselet..) magát (vagy férfi), de nem az a természetes és nem is kellene annak lennie(sokak egyébként tényleg kényelmesnek találják ezt a stílust, most nem róluk beszélek). Nem azt akarom, hogy mindenki így gondolkodjon és nem is azért említem meg, de szerintem a sminkelt arc olyan, mint valami átkozott maszk, ami büdös és izzadt is.

Elvesztünk ezekben a műszépségekben, közben meg mindenki a testpozitivitással dobálódzik, holott már ez is régen elvesztette a valódi értékét és jelentőségét, (mert ha valaki szépnek látja magát, még észreveheti a hibáit, és javíthat azokon, és nem kell elfogadnia, hogy ilyen és kész..). Szerintem az aki szép, reggel is ugyanazt látja a tükörben kócosan és csipásan, mint később már sminkelt és belőtt hajjal (persze mindenkinek lehetnek rossz napjai, amikor borúsnak lát mindent.. ). De az már nem szép, ha valaki kényszerből minden reggel a tükörben pingálja a hamis képet magára, mert a valódit nem tudja elviselni. Megint csak arra jutottam itt magamban, hogy a szépség belőlünk fakad és tényleg belülről. Az anyját. „Az légy, aki vagy, érezd jól magad.”

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!