Az életed a színfalak mögött van!

Nem rég sokat kellet gondolkoznom egy ügyön, ami rengeteg érzést felszínre hozott bennem. Sokszor egy jó lehetőség mögött nem a jó szándékot látom meg, hanem a rosszat feltételezem és a hátsó szándékot keresem. Sokszor vagyok dühös akkor, ha valaki túl kedves, és el nem tudom képzelni, hogy szívből teszi. Sokszor azt hiszem, ha valakitől elfogadom a segítséget, én eltűnök. De miért is látom ilyen drasztikusan ezt az egészet? Mitől félek valójában? Miért nem látom egyszerűen annak, ami?

Amikor valaki segít valamiben, úgy érzem, hogy tartozok neki, és hogy ezután mindent is meg kell neki tennem. Amikor így gondolkodik valaki, fél az ördögi körtől, ami a „kölcsönökből” képződik, és minden újabb „kölcsön” fenntartja ezt a kört.

Egyszer voltam egy coach csoportos órán. Akik akkor ott voltak velem, jobban megismertek, mint bárki más. Csodálatos érzés volt, és kiábrándító is. Azt hittem, hogy az emberekben nem hiszek, míg végül kilyukadtunk a tényhez, hogy magamnak nem. Ebből persze az jön, hogy senki másban sem, de mindig a fejétől bűzlik a rendszer. Elképesztő mennyi harag volt bennem, olyanok iránt is, akiket nagyon szeretek. Annyira sírtam ettől az érzéstől, és annyi szó és megmagyarázhatatlan érzés tört ki belőlem, hogy azt hittem, megfulladok. Sajnos kaptam életem során nagyon sok leépítő és lekicsinyítő mondatot (ki nem), ezért amikor megkellet volna tanulnom, hogyan lehet a határaimat feszegetni, nem volt hova esni. Nem kaptak el, és nem is alakult ki bennem később, hogy én is képes lennék megtartani magam.

Nem nagy dolog persze, mert erre azt mondják (a szülök is), de mégis hatalmas hordereje van. Dühös voltam, de rájöttem, hogy mindenki azt tudta nekem adni, és úgy tudott engem szeretni, ahogyan vele azt megtették. Nem hibáztathatok senkit sem, mert mindenki a legjobb tudása szerint bánt velem. Ezáltal a társadalom az, ami beteg. Mindenki nagyon beteg. Nem tettem magamért semmit, mert féltem, hogy nagyon fog fájni. Megállítottam az életemet. Nem éreztem jónak semmihez magam, senkihez. Arra gondoltam, hogy egyedül leszek és jó is lesz az nekem. Kételkedtem a tudásomban, miközben kifelé azt mutattam, hogy milyen kemény vagyok.

Az életed a színfalak mögött van! - - - önismeret, önszeretet,

Azt hiszem most már tudom, ha valaki megtesz értem valamit, az az ő személyes döntése és nem kell attól féljek, hogy bármit is kér érte, hogy megfogja bánni. Ha valaki segít, nem azt jelenti, hogy az ő szemével kell innentől látni a világot és magamat. Most már tudom, hogy ha valaki elmondja a véleményét, nem azt jelenti, hogy az enyém nincs többé. Most már tudom, hogy a düh mögött egy kislány áll, és retteg. Most már tudom, hogy az a kislány biztonságban van. Ehhez természetesen kellet egy döntés is, hogy jól akarok lenni, és a lehetőségekre figyelni. Újra kellet indítani az életemet, és észrevenni, hogy ez nem az elbukást jelenti. Mivel szeretem a költészetet és az irodalmat, az akkor megírt szavaimmal zárom le ezt a cikket. Fogadjátok szeretettel:

Ital mámorába- 2020-03-09 Hári Katalin Bettina

Mondjak valamit? Sokszor a menők közt voltam, de egy cseppet sem voltam az. Akartam, hogy az legyek, hogy mindenki szeressen. Hogy nevessenek a vicceimen. Hogy legyek okos, matek zseni, vagy bármi, amivel leelőzhetek valakit. Menő voltam, de közben sosem fogadtak be. Sokszor akartam, hogy tetszek, hogy én legyek a „kiválasztott”, vagy a legjobb csaj az osztályban. Ezért volt, hogy kitaláltam valami menő történetet. Senki se ismert. Senki se tudta mire vágyom. Sokat bántottak, sokszor valóban féltem. De sokszor ezt le is tagadtam. Sokszor hittem minden rendben, mégis a lelkem, olyan könnyes lett hirtelen. Nem is tudom mi vagyok. Egy hisztis királylány, egy meg nem értett szolgalány? Sokat ittam talán? Mégis most minden olyan halovány. Sokan mondták, mennyire büszkék rám, mégis az én apám nem tud ölelni igazán, az én anyám, hazudik talán. Tesóim mind gyenge gyermekek, és a barátaim sem értenek. Mit is mondjak valamennyiötöknek? Fogalmam sincs hol van a problémám, de a szívem most vérzik igazán. De mi is segíthetne? Sokan emlegetik ezt a szeretet dolgot, talán jól esne, mikor nem siet senki sehová, együtt lenni este. Hiszen többször is mondták, amikor nincs, akkor fáj igazán. Tehát, inkább most gyere, még itt vagyok a jelenben, mert hamarosan elmegyek, innen messze. Ne gondoljatok rám kétségbeesve, engedjetek békességbe. Hogy meg akarok-e halni? Oh nem! Nem kéne ezt hinnetek. Csak egy tisztább valóságba indulok, ahol nincsenek többé újabb friss sebek, nincsenek lenyűgöző tettek, csak boldog és önfeledt nevetések.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!