Amikor kezelhetetlenné válik a pillanatnyi élethelyzetünk, olyankor megpróbálunk elmenekülni előle, és csak azzal nem számolunk, hogy akkor fogjuk leginkább eljátszani azt a szerepet, ami elől fejvesztve menekülünk. Akkor olyan lesz az egész, mint egy darab felvonása, leginkább a rosszabbik felvonása.

Ha egy színész arra készül, hogy eljátsszon egy szétesőfélben levő embert, akkor abban tudatosság van, sok gyakorlás és fegyelem. Amikor valaki a saját szétesését figyeli, az olyan, mintha nemcsak mások, de önmaga számára is észrevétlenné kezdene válni a világban.

Ebben az állapotban azt is nehezen tudná eldönteni, hogy élet panaszirodájában melyik ablakhoz tépjen sorszámot. Ahhoz, ahol panaszkodni lehet a hazug férjre, a csalfa feleségre, a neveletlen gyerekekre, a kegyetlen munkahelyre, vagy ahhoz, ahol fel lehet listázni, hogy kik azok a személyek, vagy mik azok a dolgok, ami nélkül nem tud élni, és aminek a visszaszerzéséért bármire hajlandó.

Pedig lehet, hogy csak azt kéne felismerni hogy a szeretet nem egy mesterséges, hanem egy eredendő állapotunk, és ha szeretjük önmagunkat, akkor sosem félünk. Így hát nincs is mi elől meneküljünk.

Azt pedig nem kéne elfelejteni, hogy egy olyan univerzumban élünk, ahol időnként nyerünk, időnként veszítünk, de ez csak a víz felszíne. A tenger mélyén mindig nyugalom van.

További írások ITT!

• férfiszemmel játszmák stylemagazin férfiszempont

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!