Van abban valami különös, amikor az ember Párizsban leül egy kávéházi asztalhoz, és nemcsak azt nézi, mit kérjen, hanem azt is: vajon Hemingway ült-e valaha ugyanitt? Havannában daiquirit rendel, Key Westben megszámolja egy macska lábujjait, Pamplonában pedig végigsétál azon az útvonalon, amelyet már jóval az érkezése előtt ismert a Fiesta lapjairól.

Ernest Hemingway 1899. július 21-én született. Százhuszonhét évvel később az egykori lakóhelyei, törzshelyei és regényeinek helyszínei még mindig utazók tömegeit vonzzák. Bárok, szállodák és városok őrzik a nevét, gyakran olyan lelkesedéssel, hogy ma már nehéz eldönteni, hol végződik az irodalomtörténet, és hol kezdődik a gondosan felépített idegenforgalmi legenda.

De talán éppen ez a vonzó benne. Hemingway életében a helyszínek soha nem szolgáltak egyszerű háttérként. Párizs, Pamplona, Velence, Key West és Kuba nála hangulatot, életformát és szereplőket adott. Az olvasó pedig könnyen úgy érezheti: ha eljut ezekre a helyekre, valamivel közelebb kerül ahhoz a világhoz is, amelyet a könyvekben megismert.
Párizs, ahol még nem volt belőle Hemingway

Hemingway 1921-ben érkezett Párizsba első feleségével, Hadley Richardsonnal. Huszonkét éves volt, újságíróként dolgozott, és még senki sem tekintett rá az amerikai irodalom egyik leendő óriásaként. A házaspár egy szerény lakásban élt a rue du Cardinal Lemoine környékén, távol attól a fényűzéstől, amelyet később a neve idézett.

A húszas évek Párizsa tele volt külföldi írókkal és művészekkel. Hemingway itt találkozott Gertrude Steinnel, Ezra Pounddal, James Joyce-szal és F. Scott Fitzgeralddal. Olcsó kávéházakban dolgozott, könyvesboltokban időzött, és közben kialakította azt a szikár, pontos prózát, amely később azonnal felismerhetővé tette.

A környék ma irodalmi sétaútvonal. A Place de la Contrescarpe, a Shakespeare and Company könyvesbolt, a Closerie des Lilas és a Montparnasse kávéházai mind részei a Hemingway-turizmusnak. A valóság persze nem mindenhol maradt érintetlenül. Egy étterem átalakul, egy bár új tulajdonost kap, a hajdani olcsó szoba pedig egyszer csak prémium kategóriás szállás lesz. A történet azonban megmarad, mert nélküle az épület csak egy újabb szép párizsi cím volna.

A Ritz külön fejezet. A szálloda saját története szerint Hemingway már az 1920-as évektől visszajárt, később pedig annyira összefonódott a hellyel, hogy ma bár és lakosztály viseli a nevét. A Bar Hemingway jelenleg a város egyik legismertebb koktélbárja. A vendég itt nem egyszerűen martinit rendel. Néhány korty erejéig belép egy gondosan megőrzött párizsi legendába – természetesen a Ritz árszínvonalán.

Hemingway fiatalkori Párizsa szegényebb és kényelmetlenebb volt annál, mint amit ma el lehet adni róla. Talán éppen ezért szeretjük annyira. Azt az időszakot képviseli, amikor az ember még nem érkezett meg, de már sejti, hogy valami készül.
Pamplona, ahol egy könyv átírta a város sorsát
Hemingway 1923-ban látogatott el először a San Fermín-ünnepre, majd többször visszatért. A bikafuttatás, a zsúfolt bárok, a hajnalig tartó mulatozás és az ünnep nyers energiája bekerült az 1926-ban megjelent Fiesta – A nap is felkel című regénybe.

A könyv nemcsak Hemingway pályáját változtatta meg, hanem Pamplonáét is.
A város addig főként regionális vallási ünnepként ismerte a San Fermínt. A regény után külföldi olvasók kezdtek érkezni, hogy saját szemükkel lássák mindazt, amit a szereplők átéltek. A spanyol turisztikai hivatal ma külön Hemingway-útvonalat ajánl Navarrában. A Café Iruña, a Plaza del Castillo és a Gran Hotel La Perla a program állandó pontjai. Utóbbiban még Hemingway egykori szobáját is igyekeztek történelmi formájában megőrizni.

Ez az irodalmi turizmus egyik legjobb példája: egy író nem csupán bemutatott egy helyet, hanem új jelentést adott neki. Pamplona ma már nem választható el teljesen a Fiestától, ahogyan a Fiesta sem volna ugyanaz Pamplona nélkül.
A látogató természetesen nem kapja vissza az 1920-as éveket. Tömeget, kamerákat, bérelhető erkélyeket és Hemingway-menüket kap. Mégis ott marad benne az érzés, hogy egy regény belsejében jár. Ehhez néha elég egy tér, egy kávéházi homlokzat és az emlék, hogy ezen a helyen egykor valaki nagyon pontosan megfigyelte az embereket.

Velence, ahol a város szebb a saját valóságánál

Hemingway az első világháború idején került először Olaszországba, ahol mentősofőrként szolgált, majd súlyosan megsebesült. Évtizedekkel később visszatért az országba, és Velence, valamint a környező lagúnák világa fontos szerepet kapott A folyón át a fák közé című regényében.
A könyv egy idős amerikai ezredes és egy fiatal velencei nő kapcsolatát követi. Maga a város úgy jelenik meg benne, ahogy egy régi szerelemre emlékezünk: valóságosan, mégis megszépítve. Hemingway a velencei tartózkodásai alatt a Gritti Palace vendége volt; a szálloda ma lakosztállyal őrzi az emlékét.
Velencében különösen könnyű beleesni az irodalmi utazás csapdájába. A város eleve úgy néz ki, mintha valaki megírta volna, mielőtt felépítették. A Hemingwayhez kötött helyek felkeresése így nem feltétlenül a pontos történelmi rekonstrukcióról szól. Inkább arról, hogy a lagúna, a ködös téli utcák vagy egy szállodai terasz segítségével közelebb kerüljünk egy regény hangulatához.
Key West, ahol az íróból látványosság lett
Hemingway az 1930-as évek jelentős részét Key Westen töltötte. Egy spanyol gyarmati stílusú házban élt, horgászott, bokszolt, barátokat fogadott, és több fontos művén dolgozott. Az épület ma múzeum, kertjében pedig hatujjú, pontosabban sokujjú macskák leszármazottai élnek. A polidaktil macskák mára legalább annyira hozzátartoznak a helyhez, mint az író dolgozószobája.
A Key West-i Hemingway-ház tökéletes turisztikai helyszín: van benne irodalom, magánélet, egzotikum és néhány jól továbbadható történet. A látogató belenézhet egy híres ember hétköznapjaiba, láthatja a bútorait, a könyveit, az írógépét és az úszómedencét, amely akkoriban ritkaságnak számított a szigeten.
A közelben működő Sloppy Joe’s bár ugyancsak Hemingway nevéből él. Itt már bonyolultabb a történeti hűség: Hemingway eredeti törzshelye a később Captain Tony’s néven ismert épületben működött, a Sloppy Joe’s csak 1937-ben költözött jelenlegi címére. A részlet keveseket zavar.

A turisták ma is Hemingway-hasonmásversenyre érkeznek, fehér szakállal, világos ingben, abban a reményben, hogy egy estére ők lehetnek „Papa”.

Kuba, ahol a legenda koktélt rendel
Hemingway közel két évtizeden át élt Kubában. Havanna mellett, a Finca Vigíán lakott, amely ma múzeum. A házban könyvek, személyes tárgyak, vadásztrófeák és kéziratok maradtak fenn; a gyűjteményhez több mint tízezer dokumentum tartozik, amelyek megőrzésén és digitalizálásán a Finca Vigía Foundation is dolgozik.
Kuba Hemingway világának talán legerősebb helyszíne. Itt írta Az öreg halász és a tenger jelentős részét, amelyért 1953-ban Pulitzer-díjat kapott; egy évvel később pedig neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat.

A közeli Cojímar halászfalu, a Pilar nevű hajó, valamint Havanna bárjai ma mind részei a Hemingway-útvonalnak.
A Floridita a daiquirivel, a La Bodeguita del Medio pedig a mojitóval kapcsolta össze a nevét.

A minden útikönyvben szereplő mondás – „A mojitóm a Bodeguitában, a daiquirim a Floriditában” – jól hangzik, csakhogy hitelességét Hemingway-kutatók régóta vitatják. A Bodeguitában őrzött, neki tulajdonított kézírás sem tekinthető biztos bizonyítéknak.
A turistát ez aligha tartja vissza a rendeléstől. Egy koktélhoz nem feltétlenül kell levéltári igazolás, ha van mögötte egy jó történet. Hemingway esetében pedig az ital sokszor már nem is ital, hanem belépőjegy egy elképzelt Havannába: ventilátorokkal, zenével, fehér vászoningekkel és azzal a lassúsággal, amelyet a mai utazó leginkább azért keres, mert a saját életéből hiányzik.
Miért nem elég egyszerűen elolvasni a könyvet?
Az irodalmi turizmus kutatói szerint az olvasók fizikai kapcsolatot keresnek azzal, amit addig csak elképzeltek. Látni akarják az író asztalát, megérinteni a ház korlátját, végigmenni a szereplők útvonalán. A hely bizonyítékká válik: mindaz, ami a könyvben létezett, valamilyen formában valóban megtörtént vagy megtörténhetett.
Az utazás közben ráadásul nemcsak a szerzőhöz kerülünk közelebb, hanem korábbi önmagunkhoz is. Ahhoz az emberhez, aki először olvasta a könyvet, elképzelte Párizst, Havannát vagy Velencét, és akkor még nem tudta, eljut-e valaha oda.
Ezért lehet csalódást keltő egy irodalmi helyszín, ha túlságosan tökéletesre csomagolják. Ha minden falon portré lóg, minden ital egy íróról kapta a nevét, és az emléktárgyboltban már Hemingway feliratú hűtőmágnes is kapható, könnyen eltűnik az, amiért elindultunk. A valódi élmény gyakran néhány utcával arrébb vár: egy kevésbé ismert kávézóban, egy délutáni fényben vagy egy kikötőben, ahol nincs szükség magyarázó táblára.
Talán nem is az a fontos, hogy pontosan Hemingway székében üljünk. Elég, ha ugyanazt a várost nézzük, amely egyszer őt is írásra késztette. Egy jó könyv ugyanis jóval az indulás előtt megkezdi az utazást. Mire megérkezünk, a hely már nem egészen idegen  csak végre össze kell vetnünk azzal, amit éveken át magunkban őriztünk.

• Ernest Hemingway irodalom utazás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!