Strukturálatlan a lelked, de nekem azért bejön. Ezt nem mondták még, ugye? Persze, hogy nem, de azt már biztos hallottad, hogy meghalnék érted, hogy te vagy a mindenem, és hogy apám jobban bír téged, mint az előző pasijaimat. Na, igen.

Az a baj, hogy még mindig hinnék neked, hajamat hátradobva, megadóan, egy romantikus film főhősnőjeként, úgy hogy közben az unottan popcornt rágcsáló nézők felsóhajtsanak, hogy ah, már megint? Szentjánosbogárként koccanok újra és újra a gyönyörűen világító rovarölőnek, mindig csak annyira, hogy kicsit megrázzon. Hogy kicsit felrázzon.

Érzem az égett hús szagát, és azt, hogy így is megéri. Hogy érted megérné, de te máshogy láttad. Végezhettél volna rajtam feltáró kutatást, de azt túl időigényesnek tartottad. Mégis minek kéne, ha a szerelem úgyis bizonyítottam elmúlik 2 év 2 hónap és 12 nap után?

Akkor minek játszanál a lelkemmel perverz biológusként, minek boncolgatnád a kérdésben lévő válaszaim, a szemlesütésem, vagy azt, ahogy kitágult pupillával nézek rád. Számolom a napokat, mikor már végre nem foglak szeretni, de hé, taxis úr, menjünk vissza, kicsit már túljöttünk, van ez már 820 napja is!

 Lehet, hogy nem húzható ránk a szekunder kutatás, amiből kiderült, hogy minden nagy szerelem gyorsan belobban, aztán ugyanilyen gyorsan dobják rá a töröközőt, hogy ne kapjon tüzet minden a környezetében. Úgy látszik itt csak én égtem hólyagosra.

A kétszemélyes mélyinterjúra is késve jöttél és úgy beszéltél a kapcsolatunkról, mintha csak minél hamarabb le akarnád tudni a dolgot. Valahol érthető, hiszen ketten együtt alkottunk egy egész konfliktuscsoportot.

• csalódás érzelmek fájdalom lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!