Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

Legújabb albumát a SZIN-en mutatja be Zara Larsson

  • 2024. február 06.

Armin Van Buuren és Kamrad után újabb nemzetközi sztár fellépését hozta nyilvánosságra, a fesztiválnyarat idén is nagy bulival záró Coca-Cola SZIN. Eszerint Szegeden lép fel augusztus végén a svéd világsztár, Zara Larsson, akinek most megjelenő új lemezét itt hallhatjuk Magyarországon először élőben. A Szegedi Ifjúsági Napok szervezői már a hazai nevekből is csepegtettek: augusztus 28-31. között a Tisza-parton búcsúztatja a szezont – mások mellett - Azahriah, Krúbi, Dzsúdló, Rúzsa Magdi vagy a Wellhello.

olvass tovább

Ints búcsút a cukornak!

  • 2024. január 24.

A cukor a nők legnagyobb ellensége. Sajnos amennyire egészségtelen, olyannyira finom is. A túlzott cukorfogyasztás számos olyan súlyos betegség előidézője lehet, mint a diabétesz, különböző szívzavarok, de akár egyes rákbetegségek is. Úgy érzed, eljött az ideje, hogy tegyél a testedért, az egészségedért, és megtisztítod magad a cukortól? Segítünk!

olvass tovább

Olyan jó a SZIN, mint mindig, de idén még többen jöttek

  • 2023. augusztus 27.

Véget ért a Szegedi Ifjúsági Napok, ezzel együtt a nyári fesztiválszezon. Ismét bebizonyosodott, hogy a szegedi buli a legjobb végállomás a nagy fesztiválmenetelésben, és hogy a Coca-Cola SZIN nem csak a közönség, de a hazai zenekarok és előadók kedvenc „búcsújáró helye" is, melyhez csodás koncertek fűződnek. A főszervező szerint a „teltház" nem csupán egy számszerűsíthető fogalom, és az is kiderült, hogy Azahriah például a nyáron még nem látott ekkora közönséget, mint most Szegeden. Talán majd jövőre: 2024. augusztus 28-31 között, ugyanitt.

olvass tovább

Elegendő, hogy szép? – VW ID.5 GTX

Az autódesign, a szoftver rendszer és az ár/érték arány furcsa útvesztőjébe keveredtem a teszt során. Egy gyönyörű és feltűnő autó, amelyet ismeretlenül is jó ismerősként köszöntöttem a teszthét elején. Nehéz volt eldönteni, hogy melyik a legfontosabb szempont a fentiek közül. A búcsú mégsem volt könnyes, pedig egy remek autó, de nem adta meg azt a valamit, amit az autózásban általában szeretek. Érdekes tapasztalat volt és tudom a jövő valahol ebbe az irányba vezet.

olvass tovább

Az első vezetés élménye – Izgalmas és hasznos ajándék ötlet tinédzsereknek

  • 2022. május 31.

Hamarosan kitör a nyári vakáció, ami azt jelenti, hogy az általános iskolások búcsút fognak mondani alma materüknek, így akik ballagásra hivatalosak, már bőszern törhetik a fejüket, hogy mivel is lephetnék meg a tinédzser rokonokat és barátokat. A drivingcamp vezetéstechnikai centrum U17 tréningje egyszerre izgalmas és hasznos, főleg azoknak a fiataloknak, akik érdeklődnek a vezetés iránt, és szeretnék majd megszerezni a jogosítványt, amint lehet.

olvass tovább

10 ok, amiért lepattintottak az első randi után

  • 2021. november 24.

Túl vagytok az első randin, és igen ígéretesnek tűnik a dolog? Legalábbis számodra, ő azonban soha többé nem keres, még akkor sem, ha a "majd hívlak" ígérettel búcsúzott? Biztosan sok a munkája, meghalt egy közeli hozzátartozója, vagy valamilyen rajta teljesen kívül álló dolog miatt tűnt el, de csak idő kérdése, és újra hívni fog. Ki kell, hogy ábrándítsunk. Nem. Nem fog. Miért? Hát ezért.

olvass tovább