Az én Rómám

Tizenkét évesen dőlt el a sorsom; ekkor került kezembe Sienkiewicz gyönyörű történelmi regénye, a Quo Vadis, melynek bár legalább hússzor nekifutottam (kiskamaszként az első hatvan-valahány oldalon túl sok volt a római lakóház helyiségeinek latin elnevezése), de aztán nem tudtam letenni. Ez nem csak arról határozott, hogy később történelem tanár lettem, hanem arról is, hogy kedvenc városom Róma legyen.

olvass tovább

Boldog születésnapot Világörökség!

Amióta az eszemet tudom, különös érdeklődést és vonzalmat éreztem az emberiség kulturális és természeti öröksége iránt, fontosnak tartom e helyszínek megőrzését a jövő nemzedékei számára, s ha csak tehetem, igyekszem közülük minél többet meglátogatni, megismerni. Rájöttem ugyanis, ez az elhivatottság nem lehet véletlen, hisz – az UNESCO égisze alatt – a Világ kulturális és természeti örökségének megóvását célzó egyezményt éppen aznap hozták létre, amikor megszülettem: 1972 november 16-án.

olvass tovább

Stockholmi TOP 5

Egyre több légitársaság kínál olyan járatokat, melyekkel rapid városlátogatásokra van lehetőség: reggel oda, este vissza, nap közben pedig röpke ismerkedés az adott várossal. De a hosszú hétvégék is igen kedveltek a nagy világvárosok esetében, ehhez kínálunk néhány gyors tippet, mit érdemes felkeresni a legszebb európai székhelyeken. Ezúttal a svéd fővárossal, Stockholmmal ismerkedhetünk meg.

olvass tovább

Londoni TOP 5

Egyre több légitársaság kínál olyan járatokat, melyekkel rapid városlátogatásokra van lehetőség: reggel oda, este vissza, nap közben pedig röpke ismerkedés az adott várossal. De a hosszú hétvégék is igen kedveltek a nagy világvárosok esetében, ehhez kínálunk néhány gyors tippet, mit érdemes felkeresni a legszebb európai székhelyeken. Ezúttal az angol fővárossal, Londonnal ismerkedhetünk meg.

olvass tovább

Római TOP 5

Egyre több légitársaság kínál olyan járatokat, melyekkel rapid városlátogatásokra van lehetőség: reggel oda, este vissza, nap közben pedig röpke ismerkedés az adott várossal. De a hosszú hétvégék is igen kedveltek a nagy világvárosok esetében, ehhez kínálunk néhány gyors tippet, mit érdemes felkeresni a legszebb európai székhelyeken. Ezúttal az olasz fővárossal, Rómával ismerkedhetünk meg, bár nehéz lesz a legizgalmasabb ötöt kiemelni.

olvass tovább

Lisszaboni TOP 5 nevezetesség

Egyre több légitársaság kínál olyan járatokat, melyekkel rapid városlátogatásokra van lehetőség: reggel oda, este vissza, nap közben pedig röpke ismerkedés az adott várossal. De a hosszú hétvégék is igen kedveltek a nagy világvárosok esetében, ehhez kínálunk néhány gyors tippet, mit érdemes felkeresni a legszebb európai székhelyeken. Ezúttal a portugál fővárossal, Lisszabonnal ismerkedhetünk meg.

olvass tovább

Szeresd meg Nápolyt!

Nem lesz nehéz. Azt is elmondom, miért. Mediterrán hely, márpedig a déli városok mindig nagyon izgalmasak. A dél-olaszok hihetetlenül barátságosak és segítőkészek, ha nincs is közös nyelv, akkor kézzel-lábbal magyaráznak, de a segítséget megkapod. Itt lehet a világ legjobb pizzáját enni, és akármennyi időt is töltsünk el, az biztos kevés lesz, annyi a látnivaló. Ráadásul a Wizz Air is utánad dobálja az olcsó repülőjegyeket.

olvass tovább

Furcsa mentális kórságok

Fura szerzet az emberi psziché, józan ésszel gyakran fel nem fogható cselekedetekre képes. Ezúttal olyan szindrómákat gyűjtöttünk csokorba, melyről legtöbben nem hogy nem hallottak, de még elképzelni sem tudják, hogy léteznek. Márpedig azok az emberek, akik e betegségekben szenvednek, gyakran borzasztó kínos szituációkba keverednek.

olvass tovább

Rejtélyek a múltból

Számtalan, máig megfejtetlen rejtély ismert a történelemből, az építészetből, vagy a tudományokból, melyek bármennyire is híresek, még mindig nem derült ki, hogy kik, miért és hogyan hozták létre, illetve mire szolgáltak egykor. Nem tudjuk pontosan, hogyan építették a piramisokat akkor, amikor még nem ismerték a kereket, nem tudjuk, valójában miért épült Stonehenge, és azt sem, hogy valóban létezett-e Atlantisz. Most azonban néhány kevésbé ismert rejtély közül mazsolázunk.

olvass tovább