A gyémánt bűvöletében
Nagyvonalakban egy szerencsésebb „széndarab”, pontosabban egy abból képződött áttetsző ásvány, melynek birtokában – némi csiszolás után – a tulajdonosaik többségének megváltozik a személyisége. Leegyszerűsítve így foglalhatnánk össze a gyémánt emberekre gyakorolt hatását, s ez nem túlzás. Nem véletlen, hogy ehhez az értékes kődarabhoz háborús tevékenységek, véres bűncselekmények és rejtélyes történetek kapcsolódnak.
A hangsúly természetesen az értéken, az értékesen van; de mitől lesz egy, a természetben előforduló ásvány ennyire becses? Nyilván különleges fizikai tulajdonságai miatt: egyrészt tökéletes átlátszósága és fénye, és legmagasabb fokú színszórása és fénytörése okán (a hölgyek számára kétségtelenül ezek a legfontosabb tulajdonságok), míg az iparban való felhasználáshoz a keménysége sem elhanyagolható (a ritka wurtzit-bórnitriden és a lonsdaleiten kívül ez a legkeményebb természetben előforduló ásvány). Törhetetlenségét már az ókorban ismerték, ógörög elnevezése, az ’adamasz’ (törhetetlen) is erre utal, más nyelvekben is az ebből származó szóalakok honosodtak meg. Nem véletlen, hogy a gyémántot már a legkorábbi időkben is természetfeletti tulajdonságokkal ruházták fel: a hiedelem szerint gyógyító hatással bírt, illetve immunitást biztosított bizonyos betegségek esetén, megfelelő helyen való viselése győzelmet hozott, de bátorságot és férfiasságot szimbolizáló talizmánként is viselték.
További fotókért kattints a képre!
A gyémánt kitermelésének, feldolgozásának és kereskedelmének története az ókori Indiába nyúlik vissza; már a Kr. e. IV. századból ismertek olyan szanszkrit iratok, melyek bizonyítják, hogy a gyémánttal kereskedtek. Európába Nagy Sándor hódításai után kerültek először e drágakövek, Rómában pedig az I-III. század között jelent meg. Ezek természetesen még nem csiszolt kövek voltak. A középkori Európa két legfontosabb gyémántközpontja a luxustermékeiről híres itáliai Velence, majd a németalföldi Brugge (ma Belgium) lett, ahol elkezdődött a gyémántok feldolgozása. Maga a csiszolás feltalálója is egy flamand ékszerész, Lodewyk van Bercken (XV. század) volt; persze ekkoriban még megtartották a gyémántok eredeti formáját, a csiszolással csak a szabálytalan részeket, vagy a hibákat távolították el. A XV. század végétől már fennmaradtak mintatáblák rombusz, négyzet, téglalap és rozetta alakzatban való csiszoláshoz. A XVI. századtól a gyémántkereskedelem európai központja Velencéből Lisszabonba, majd később Antwerpenbe került, mely azóta is őrzi e szerepét. A XVII. századtól terjedt el az ovális és a csepp alakú csiszolás.
De térjünk vissza még egy kicsit Indiába. Itt fedezték fel ugyanis a legelső bányákat, s a máig leghíresebb gyémántok is mind innen, elsősorban a híres dél-indiai Golkondából – a Kollur, az Amaragiri és a Vajrakarur bányákból – származnak (ma Andhra Pradesh állam). Az itt fellelt köveket a Golkonda erőd piacára vitték – ahol vágták, csiszolták, felbecsülték, majd eladták – így érthető módon Golkonda volt az indiai gyémántkereskedelem fellegvára, és egészen a XIX. századig a világ legszebb, és legnagyobb gyémántjainak első számú forrása. Történelmük során hozzávetőlegesen mintegy 12 millió karátnyi gyémántot bányásztak ki ezekből a bányákból, köztük olyan hírneves darabokat, mint a Koh-i-Noor, a Darya-e-Noor, a Pitt/Regent Diamond, az Orlov, a Shah, vagy a Hope Diamond. Hogy aztán ezek a páratlan értékű gyémántok hogy kerültek szanaszét a nagyvilágban, újabb izgalmas és véres történetek, de erről később. Az indiai bányák a XVIII. század végére kimerültek, de a világ számos pontján – Brazíliában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Guyanában – újabb lelőhelyeket fedeztek fel. A XIX. század második felében előbb az amerikai Henry Morse meghatározta, majd Marcel Tolkowsky matematikailag definiálta, és 1919-ben az USA-ban bemutatta a modern, kerek formájú briliáns csiszolást.
Apropó, ha már briliáns. Sokan a kifejezést a gyémánt szinonimájaként használják, de ez helytelen. Essen szó néhány mondatban a gyémántok kedvelt és általános csiszolásának módjáról és formáiról is. Mivel a gyémánt keménysége miatt rendkívül nehezen csiszolható, a folyamat hosszadalmas, s ehhez is kizárólag saját pora alkalmas, sokáig legfeljebb korrigálásként csiszoltak. A XIV. századig csak oktaédert készítettek és később is igyekeztek megtartani a kövek eredeti formáját. A XV. századtól terjedt el többféle alakzat is, melyeket gyémántporral megszórt acéllapon munkáltak meg. Ma a legkedveltebb alakzatok a kerek briliáns, a csapott sarkú téglalapot mintázó smaragd, a négyzet alakú princess, az ovális, a hegyes ovális formájú Marquise vagy navette, a körtét mintázó pendeloque, a csepp formájú briolett, illetve a szív alakzat. Emellett kevésbé gyakoriak a párna, a bagett, az asscher, a radiant, illetve a háromszögű trilliant formák. A modern, európai csiszolásnál és fényezésnél a kövek szépségének (fényszórásának, tüzének) maximális érvényre juttatása a cél, de így sokat veszítenek is súlyukból. A régi keleti megmunkálás során viszont igyekeztek megtartani a kövek eredeti súlyát (ennek mértékegysége a karát: 1,0 karát= 0,20 gramm).
Bár a gyémánt előfordulása nem olyan ritka, mint sokan gondolják, képződéséhez speciális feltételek szükségesek; magas nyomáson, 900-1300 °C közötti hőmérsékleten képződik, tehát a földkéreg kontinentális lemezei alatt, vagy meteoritbecsapódások helyén. Vulkánkitörések során kerülnek felszínre, így a gyémántok elsődleges lelőhelye a vulkáni kürtő, másodlagos lelőhelyük inkább a folyók üledéke, ahová a természeti erők juttatják. Így kitermelése vagy a folyókból való mosás és válogatás (gyakran kavicsot gyűjtögető gyerekek akadtak rájuk), a mélyebben lévő kőzetekből pedig hagyományos módon bányásszák. A leghíresebb és leglátványosabb gyémántbányák ma Dél-Afrikában találhatók, ilyen például a Kimberley-bánya, más néven Nagy Lyuk, ahol 1871-ben találták az első gyémántot. 1914-ig 50 ezer munkás ásta ki a 17 hektáros lyukat, melynek szélessége 463 méter, kerülete pedig 1,6 kilométer. Mélysége eredetileg 240 méter volt, ezt azonban feltöltötték, ma pedig talajvíz áll benne, így csak 175 méter mélységig látható. A lyuk kiásása során 22 millió tonna földet mozgattak meg, ebből mindössze három tonna (14 504 566 karát) gyémánt volt. Ez a világon a második legnagyobb kézzel ásott lyuk a Jagersfontein bánya után. Ma az UNESCO világörökségi javaslati listáján szerepel.
A világ legnagyobb gyémánttermelő vállalatcsaládja, az első gyémántkartell, a De Beers is ehhez a bányához köthető. A két testvér, Johannes Nicholas de Beer és Diederik Arnoldus de Beer voltak annak a farmnak a tulajdonosai, ahol a korai gyémántlelő helyek egyikeként a Kimberleyt felfedezték. Az 1888-ban alapított konszern ma a világ gyémánttermelésének 40%-át adja. 2001-ig a De Beers irányította a globális gyémántpiacot, benne a legnagyobb bányászati vállalat, az orosz Alrosa termelésével, ekkorra azonban a dél-afrikai bányák nagyrészt kimerültek, így fokozatosan fel kellett adniuk a teljes piac ellenőrzését, ennek ellenére még mindig meghatározóak. Sok fontos afrikai bánya azonban olyan országban van, ahol a politikai stabilitás nem biztosított, ezért a gyémántlelőhelyeket gyakran olyan felkelő csoportok veszik birtokukba, akik saját hadi tevékenységüket finanszírozzák az itt kitermelt és eladott kövekből. Az így kereskedelembe került drágaköveket véres gyémántoknak nevezik. E jelenséget megakadályozandó az ENSZ, a gyémántipar szereplői, és a kitermelő országok 2003-ban aláírták a Kimberley Egyezményt a legális gyémántkereskedelemért.
Természetesen a múltban sem mindig békés úton cseréltek gazdát az egyes gyémántok. Az egyik legkalandosabb története a Pitt/Regent gyémántnak van, melyet a legenda szerint egy rabszolga talált 1701-ben Golkondában. Hogy ellophassa, megsebesítette magát, s a követ a sebbe rejtve kicsempészte. Egy angol hajósnak felajánlotta cserébe azért, hogy magával vigye, a tengerész azonban megölte a rabszolgát, de később felakasztotta magát. A gyémánt – mely eredetileg 410 karátos volt, ma 140,64 – ezt követően Angliába, majd a francia uralkodókhoz került, a francia forradalom alatt ellopták, de később meglett, Napóleon elzálogosította, majd mégis visszakerült hozzá. Ma a Louvre őrzi. A híres, 106 karátos Koh-i-Noor a világ legrégebben felfedezett gyémántja, még időszámításunk előtt találták Golkonda vidékén. Először 1304-ben rabolták el, s azóta az a legenda tartja magát, hogy romlást, szerencsétlenséget hoz tulajdonosára. Az indiai moguloktól ármány útján Nadir perzsa sahhoz került, de nem sokára rá is bajt hozott, birodalma összeomlott. 1851-ben a Koh-i-Noor Viktória királynőhöz került, aki kikötötte, a gyémánt férfi uralkodóhoz nem, csakis annak feleségéhez kerülhet, mivel a legenda szerint az csak a férfiaknak hoz szerencsétlenséget.
A világ harmadik legnagyobb gyémántja, az Orlov története is egy lopással kezdődött. Az akkoriban 300 karátos ékkő egy Vishnu szobor egyik szeme volt, melyet egy francia dezertőr a srinagami templomból lopott el az 1700-as években. Ő egy angolnak adta el, majd ez a gyémánt is Nadir perzsa sahnál kötött ki, akinek trónusát díszítette, de elrabolták tőle. 1772-ben Amszterdamban bukkant fel, ahol Nagy Katalin cárnő kegyence, Grigorij Orlov gróf vásárolta meg, így került végül Oroszországba, ahol előbb a cárnő koronáját, majd a jogart díszítette. A világ legnagyobb halványrózsaszín gyémántja, a 182 karátos Darya-e-Noor a golkondai Kollur bányából került elő a XII-XIV. század körül, s előbb egy helyi, majd egy török dinasztia birtokolta, ezt követően a mogul uralkodókhoz került. 1739-ben ez a gyémánt is a perzsa Nadir sah tulajdona lett, együtt a Koh-i-Noorral, és a híres Páva trónnal. Később a Darya-e-Noor a szikh udvarban bukkant fel, ezt követően, 1849-ben a Brit Kelet-Indiai Társaságé lett, ma pedig az iráni koronázási ékszerek egyik legszebb darabja.
Perzsia és India a középkorban gyakran viselt hadat egymással, melyből többnyire Irán került ki győztesen, így a legnevesebb gyémántok gyakran felbukkantak a sahok ékszerei között. Manapság is a világ leggazdagabb koronaékszer gyűjteményével Irán büszkélkedik, számtalan kisebb-nagyobb gyémánttal a kollekcióban. Én ugyan sosem rajongtam az ékszerekért, nehezen lehetne levenni a lábamról egy brillel, de amikor Teheránban láttam ezt a gyűjteményt, egyszerre megértettem, bizony van az a drágakő mennyiség, amely megváltoztatja az ember személyiségét. Egyszerűen képtelenség felfogni, befogadni és feldolgozni a szemünk elé táruló látványt, melyek közül több gyémánt is a sahok szerelmi záloga volt asszonyuk számára. Hiszen a gyémánt évszázadok óta az örök köteléket is szimbolizálja; először I. Miksa német-római császár kérte meg eljegyzési ajándékként egy gyémántgyűrűvel Burgundi Mária kezét (1477), majd a szokás elterjedt az uralkodói és főúri családok, később pedig már a „földi halandók” között is. 1966-ban Richard Burton kedveskedett a 68,9 karátos színtelen, csepp alakú Taylor-Burton gyémánttal Elizabeth Taylornak. Mindezek után a híres, magyar származású Gábor Zsazsa mondása sem meglepő, miszerint „Egy férfit sem gyűlöltem meg annyira, hogy visszaadjam neki a gyémántjait.” Marily Monroe pedig úgy tartotta, hogy „A gyémánt a nő legjobb barátja.”
Etédi Alexa
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez