A szeretői viszony tényleg csak halogató, időhúzó kötelék?

A szívünk mélyén kötődni mindannyian kötődni vágyunk, társra vágyunk, mégsem hisszük, el, hogy jár nekünk a jobb, a több, hogy állhatunk az első helyen valaki életében, igenis lehetünk Egyetlenek. Beleragadunk egy viszonyba, ami elsősorban a testiségre, a szenvedély megélésére épül. Érzelmi kötődés ugyanúgy kialakul, ez azonban mégsem lehet egyenlő egy kölcsönösen felvállalt, elkötelezett, valódi kapcsolattal.

Legtöbb esetben egy titkos viszonyban több a hiány, a kimondatlan és megválaszolatlan kérdés, mint amennyi érzelmi biztonságot, megelégedettséget hoz. Mert nincs állandó, stabil jelenlét. Nincs elkötelezettség, döntés, összekapaszkodás, nincs szövetség.

Gyakran az erős és megkérdőjelezhetetlen szerelem az indok, amiért nem engedjük el a másikat. A kapcsolat ebben az esetben még fokozottabb önostorozás, a hiány és visszautasítottság még inkább fáj, és ott bujkál a kérdés, hogy kibírjuk -e ezt a fajta érzelmi ridegtartást, melyben folyamatosan előkerül saját érzelmeink megkérdőjelezése. „Mit keresek mellette?” „Vajon nem lenne valóban jobb elbúcsúzni és kilépni a kötelékből?” Átlépnénk a beszűkült határokat, minőségi időt, figyelmet, mély beszélgetést, intimitást, egymásra figyelést, igazi érzéseket, jelenlétet várnánk. Nem is vagyunk tudatában igazán, hogy ez a stagnálás, az örök hiány és visszautasítottság mennyire rombolóan hat önbecsülésünkre. Mert soha nem érezhetjük magunkat a legfontosabbnak. Az egyetlennek.

A szeretői viszonyok a legtöbb esetben valójában halogató, időhúzó prolongált kötelékek. Ezekben a széthulló, majd ideiglenesen újra összekapaszkodó liezonokban nincs érzelmi biztonság, mert nem azt kapjuk, amit szeretnénk és nem úgy tisztelnek, ahogyan az jó lenne. Hosszú távon nem opciók akarunk lenni, hanem valaki számára az egyetlen lehetséges választott út.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.