Amikor véget ér

Néha van úgy, hogy a félelem és az emberi gyengeség a menekülő útvonalra kényszerít minket, de legyünk őszinték magunkhoz, hogyan tudnánk tükörbe nézni azok után, ha valakit, aki egykor a mindent jelentette, csak úgy minden emberi méltóságtól megfosztva letaszítunk? Oda a lelke mélyébe, ahol egyedül marad? Mert bizony ilyenkor az elhagyott fél ezt éli meg. A megsemmisülést. A megfosztottságot.

A szeretet az egyetlen, ami feloldozza a fájdalmat, a csalódást és a reményvesztettséget. Ehhez azonban mind kellünk. Nem verhetjük át önmagunkat azzal, hogy majd legközelebb másképp teszünk. Hogy ezzel a másiknak jót teszünk. Hogy az idő majd mindent elrendez helyettünk. Az élet kemény leckék sorozata, de az igazság az, hogy azt kapod, amit adsz. És minden visszaáramlik. És sose felejtsük el, hogy sosem lesz második ugyanolyan alkalom. Az csak önbecsapás. Egy hazug, hamis illúzió.

Azok az emberek, akiket utunkba sodort az élet, nem a véletlen műveként tette. Tanultunk tőlük. Ajándék volt. Ez az, amit sosem szabadna elfelejtenünk. Néha át kell lépnünk önmagunkon és a szívünkből cselekedni. Ha igazán fontos volt. Márpedig, ha szerettünk, akkor fontos volt. Minden más csupán csak másodlagos. Engedj el méltósággal.

További írások itt!

Instagram ITT

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.