Az egyedüllét nem arról szól, hogy látványosan nem kellesz senkinek

Az egyedüllét jó. Az egyedüllét csöndjében csak saját tükörképem szemlélhetem, ráismerek régen elfelejtett arcomra, rég nem használt mimikai ráncok lépnek újra működésbe. Önként választott elkülönülésemmel csak befelé figyelek, bejárom és meggyógyítom szívem kicsorbult részeit, csak magamat színezem, önmagam dekorálom.

Az egyedüllét a szívfájdalom rehabilitációs szakasza, mindenkinek át kell élnie. Mandátuma akkor jár le, amikor készen állok. Amikor minden csorbult részt kijavítottam, és újra szép vagyok, ragyogok, önmagamat színeztem ki. Amikor lelkem felülete sima, akadálytalan, egyenletes tabula rasa, újra teleírható emlékekkel, új emberi arcok, új szerelmek érintésével. Az egyedüllét nem a magány, nem a boldogtalanság metaforája.

Az egyedüllét nem arról szól, hogy látványosan nem kellesz senkinek. Az egyedüllét nem pánikra okot adó állapot, hanem a saját biztonságérzeted megerősítésében segít, ahogy abban is, hogy valóban újra tudd kezdeni. Segít, hogy képes legyél újat lépni. Kell bátorság ahhoz, hogy valaki egyedül legyen, és igen, tudni kell egyedül lenni. Ennyi szeparációs szorongást muszáj eltűrni, ez teszi lehetővé ugyanis, hogy tényleg tiszta lappal kezdjünk valaki mással.

Az egyedüllét nem arról szól, hogy látványosan nem kellesz senkinek - - - egyedüllét, önértékelés, önismeret, párkapcsolat,

A társtalan, egyedülálló, magányos szavak mind szomorúságot hordoznak, mintha az egyedüllét, a párkapcsolat nélküliség a mai ember skarlát betűje lenne, pedig semmi baj nincs azzal, ha valaki hosszabb időn át a saját társaságát élvezi. Nincs értelme teljes erőből belevetődni valami újba felejtés, figyelem elterelés, vigasztalódás, vagy pillanatnyi önbizalom erősítés gyanánt, ezek a majdnem kapcsolatok csak tüneti kezelések, ideiglenes fájdalomcsillapítás, mert az új szerelem mindaddig kudarcra van ítélve, amíg ki nem sepertük, el nem űztük a múlt összes démonját.

Jobb társ válik abból, aki elég bátor volt az egyedülléthez. Mert egy fontos dolgot biztosan megtanult: egyedül lenni. Mert ha bárki azt gondolja, hogy erre a párkapcsolatban nincs szükség, akkor nagyot téved. Egy érzelmileg érett személyiség megéli a saját autonómiáját, függetlenségét a párkapcsolaton belül is, miközben elköteleződését a társa felé nyilvánvalóvá teszi. Mindkettőnknek legyen levegője, autonóm birodalma, saját tere, énideje, örömöt jelentő tevékenysége, legyen a magányigény teljesen természetes. A végén nagyot zuhan az, aki egészen alárendeli önmagát, ha egy éretlen, támaszkodó személyiség a párkapcsolatot terápiaként értelmezi, és csak akkor ragyog, ha az a másik ragyogtatja.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.