London a magasból
Az elmúlt években sokadszor volt szerencsém Londonhoz. Azt hiszem, szinte már valamennyi közismert és közkedvelt nevezetességét megnéztem, bejártam. Némelyiket többször is, mégsem tudom megunni. Mindig találok a városban valami újat, ami még előző alkalommal nem volt ott – ezúttal felülről szemléltem meg.
London sokszínű, pezsgő, élettel teli – állapítom meg, ahogy rovom az utcákat. Szeretem ezt a hangulatot, de most mégis inkább nyugalomra vágyom, ahogy a Parliament mellett elmélázva nézem a méltóságteljesen magasba törő Erzsébet-óratornyot (Big Ben csak a harang neve, a torony 2012-ben II. Erzsébet tiszteletére kapta a királynő nevét), s mögötte a modern város emblematikus nevezetességét, a London Eye óriáskereket. Ráérősen átballagok a Temze felett ívelő Westminster-hídon, hogy a lassan forgó kerék tetejéről vessek egy pillantást erre a napról napra változó nagyvárosra. Szürke esőfelhők borítják be az eget, s lassan megjelennek az első esőcseppek is a kapszula plexijén, majd egyre jobban elmosódik alattunk a város panorámája is. Izgalmas, látványos, mégsem lennék az angol városvédők helyében, akiknek az utóbbi időben meggyűlik a baja a London látképére rátelepedő gigantikus épületekkel.
London elvileg szigorú építési szabályai szerint a Szent Pál katedrális kupolájának és védett panorámájának mindenhonnan látszódnia kell, de az óriáskerék kapszulájában a város felett szomorúan konstatálom, hogy a háromszáz éven keresztül London egét uraló gyönyörű kupola (és tőle nem messze az UNESCO által védett Tower tömbje) mára elveszett az óriásdaruk és felhőkarcolók erdejében. Közülük a csaknem 310 méter magas üveg és acélszilánk, The Shard nem csak London, de egész Európa legmagasabb toronyháza is. 72. emeletén található panoráma galériájával – ahonnan szép időben a francia partokig is ellátni – az Egyesült Királyság legmagasabb kilátója. A Temze túlsó partján szinte dacol a székesegyház 111 méter magas kupolájával, már-már megszemélyesítve a város műemlékvédelmi szervezeteinek és a befektetőknek állandó harcát.
Talán igazságot akarok szolgáltatni Európa ötödik legnagyobb katedrálisának, felmászok a tetejéig, hogy az Arany Galériáról nézzek le a városra. S míg a The Shard-ba pillanatok alatt felrepít a csupa tükör-csupa acél gyorslift, ide saját erőből kell felkapaszkodni hosszú csigalépcsőkön, és vaslétrákon át. Először a kupola belső Suttogó-folyosójára jutok, majd a külső körfolyosóra, a Kőgalériára, végül 528 lépcsőfok megtétele után az Arany Galériára. S bár körültekintve bőven látok magammal egy szintben épületeket, építésének idején a Szent Pál katedrális hatalmas méreteivel éppúgy rátelepedett a városra, mint napjaink toronyházai. A háztetők felett eszembe jut egy másik londoni tetőterasz is, mely talán a ’30-as években számított utoljára magasnak.
A Kensington High Streeten álló, egykori Derry & Toms áruház hatodik emeletén ugyanis igazi fantáziavilág bújik meg, a 6000 négyzetméteres Kensington Roof Garden, ahol bő nyolcvan éve angol és japánkertet, spanyolparkot, és egy középkori templomkerengőt alakítottak ki. Ciprusok, tavacskák, fahidak, kacsák és egy flamingópár várja azt a néhány idetévedő turistát, aki csendre és egy kis megpihenésre vágyik hat emelettel London állandóan nyüzsgő, rohanó világa felett. Kicsit szentimentálisan, kicsit elérzékenyülve vágyom vissza azt az időt, amikor még a szép art deco toronyházak magassága számított lázadásnak, de megpihenve a kellemes tetőteraszon, a spanyolcsempék alatt, itt senki nem bánja ezt a mostanában Londonra jellemző égbe törést.
Etédi Alexa
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez