Eleinte konokul ellenálltam, önzőn csak önmagamat védtem, a saját lelki egészségemet védelmeztem, mert tudtam, hogy majd drágán megfizetek ezért a szerelemért. Ízekre tép majd kíméletlenül, kicsontoz, elveszi belőlem, ami kell, és tiszta, nemes emberi tulajdonságaimat viszi emlékül. Értőn kibányássza, felszínre hozza a gyenge nőt, én meg hagyom, hogy ő megszelídítsen, hogy megmentsen, hogy férfi legyen.

Felszínre hozza az igazgyöngyöt bennem, aztán ellop mindent, amitől ragyoghatnék, köd előtte, köd mögötte, és én csak nézek utána szürkén, karikás szemekkel, színtelenül. Vannak azok a túl drága szerelmek, amik dédelgetnek, ünneplőbe öltöztetnek, és csak szórják a figyelem, a gondoskodás, a szeretet, a szenvedély bőségét, és valószínűtlenül intenzíven ragyogtatnak, már-már mesterkélten, mégis oly fényesen, hogy nincs kedvünk elengedni, eszünk ágában sincs.

Neki az erőt kellene látnia bennem, függővé kellene tennem őt, és nem a térdre boruló, méltóságát vesztett, összetört énemet kellene látnia. Az erőt kellene érzékelnie, akkor velem maradna, és folyton azon igyekezne, hogyan táplálja az erőmet, hogy még inkább ragyogjak. Azt kellene elhitetnem kacér női bujaságommal, hogy nélküle is lélegzem, de minden cselekedetemmel azt üzentem, ha ő nincs összerogyok, mint egy rossz, olcsó, vásári rongybaba. Nem látta bennem az erőt, nem tettem függővé, nem őrült meg értem, nem ült a lábtörlőmön napokon át, nem ment ki az ajtón, nem mászott be az ablakon, és nem csúsztatott hervatag napraforgót a levélrésen át. Ökölbe szorítom a kezem, ő meg kifolyik az ujjaim közül, mintha kristálytiszta hegyi patak vize volna. Úgy akarok inni, mohón kortyolni belőle, hogy nem veszem észre, elillan a kezeim közül, ha nem vigyázok.

Túl drága ez a szerelem, drágán megfizetem az árát, azt hittem, magától értetődő, hogy csak úgy megkapom ingyen, alanyi jogon jár nekem is. Révetegen úsztam e gondoskodó szerelemben, és belefészkelődtem újonnan megtalált puha, meleg komfortzónámba. Beleharaptam, és szájzáram lett e tökéletes szeretetkapcsolatban, többé el nem engedtem volna, ha ő nem figyelmeztet, fizessem meg az árat, tegyek én is valamit, mert semmi nincs ingyen.

Túl sokszor hagyott már el, hogy végre ráébredjek, csak vele haladhatok tovább az úton. Túlságosan sokszor láttam már a feszült, görnyedt hátát, és a távolodó alakját. Túl sokszor hallottam már a cipője csikordulását a macskaköveken, és minden évszakban megtapasztaltam már, milyen, amikor eltűnik a sötétségben, mint egy rossz, tehetségtelen, hatodrangú tolvaj, egy enyveskezű szívrabló, egy ügyetlen lélekfosztogató, aki arra sem ügyel, hogy ne hagyjon maga után árulkodó nyomokat.

• párkapcsolat se veled se nélküled kapcsolatok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!