Vannak szent napok

Alapvetően azt hiszem, szent mindegyik, még a legrosszabb is. Szent, mert végtelen tanítást hordoz, életről, halálról és rólunk. Ha úgy élsz, hogy mindentől kapsz, megérted ezt a fajta szentséget. A halál szentségét is.

Valójában azzal a tudattal születünk, hogy végigjárjuk az utat az elmúláshoz. Ez egy olyan út, ami elkerülhetetlen, kikerülhetetlen. Út közben mások elmúlásán keresztül tanuljuk meg ezt a rítust. Az elmúlás rítusát. Mások lesznek tanítóink, hogy felkészüljünk, hogy átérezzük, hogy kiteljesítsük, hogy a halál legfőbb tanítása az élet szentté tétele. Ez kéne, hogy legyen.

Ez kéne, hogy az a lehetőség legyen, mások elvesztésének fájdalmas megélése közben, hogy felnyissa a szemünk, és megtanuljuk tisztelni önmagunk és mások életét. Hogy végre hinni tudjunk abban, hogy van valami sokkal szentebb annál, amit látunk. Ez a szentség ott lappang minden elvesztésben és minden alkalommal reményt ad abban, hogy fájdalmainkon keresztül visszaszerezzük a hitet, a szeretet erejében. Abban, hogy van mi múlandó, de még is halhatatlan. A szeretteink elvesztése, a remény ajándéka abban, hogy nem veszhet el semmi véglegesen, végérvényesen, mert ott maradhat, tanít a saját életünkön keresztül.

Vannak szent napok - - - elengedés, gyász, halottak napja,

Valójában a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk az Mi vagyunk egymásnak.

Azok, akik szeretnek és akiket szeretünk. De még azok is, akik itt és most még nem tudtak szeretni.

Ez az a tanítás, amit csak egymásnak tudunk átadni a lényünkkel. Az a remény, hogy vannak örök dolgok, amik a test elmúlásával sem vesznek el. Erre tanítanak minket az eltávozott halottaink. Arra, hogy ne veszítsük el a hitet abban, hogy van, ami nem múlik el. Arra, hogy ehhez a csodához mérten éljük, tiszteletben önmagunk és mások felé az életünk. Becsüljük meg, hisz minden cselekedetünkkel azoknak is adózunk, kik a halálukkal tanítottak minket, az élet szentségére.

Legyen áldott minden lélek, aki részünk és örökre részünk lesz, mi pedig az ő részük. Mert nem tud elmúlni az, ami a szívben halhatatlan. Nem tudunk elmúlni abban amit adtunk egymásnak, és abban, amit tovább viszünk egymásból.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.