A cannes-i filmfesztivál, beharangozó

Az ötvenes évektől kezdve már minden évben tartanak fesztivált. Az állandóságot és folytonosságot csak a folyamatos átszervezések jelentették. Így volt ez a díjazás területén is. Míg 1946-ban mindössze egyetlen díjat osztottak ki, Nagydíj néven, addig egy évvel később már kategóriánként adtak ki elismeréseket. Az ötvenes években, egész pontosan 1954-ben megjelenik az Arany Pálma díj, hogy aztán 1964-ben úgy döntsenek, mégis inkább a Nagydíj elnevezés a jobb. Nem Franciaországban lennénk, ha ez a helyzet nem változna, de mivel ott vagyunk, ezért 1975-től ismét Arany Pálma a legfontosabb díj elnevezése. A sajátságos franciás szervezést jelzi az állandóan változó lebonyolítás vagy akár a különböző fantázianevű díjak özöne.

Az ötvenes évek végétől folyamatosan bővült a rendezvény, illetve egyéb társfesztiválok is csatlakoztak a programsorozathoz.  Így alapították meg a Filmvásárt, melynek deklarált célja a mai napig, hogy a filmkészítőket a megrendelőkkel és forgalmazókkal összehozza, megfelelő pénzügyi és jogi keretet biztosítson. Napjainkra a Filmvásár legalább olyan fontos (ha nem fontosabb) mint maga a filmfesztivál. 1962-től rendezik meg a Kritikusok Hetét, vagy más néven Kritikusok Nemzetközi Hetét. A legrégebbi párhuzamos szekció ma már hét nagyjátékfilmet és hét rövidfilmet díjaz első vagy második filmes rendezőktől.

Az 1968-as diáklázadás hatása természetesen nem kerülhette Cannes-t sem. A diákság szinte megszállta a fesztivál színhelyét, s számos követelést fogalmazott meg, többek között a film demokratizálását, és síkra szállt politikamentességéért. A film átpolitizálása elleni tiltakozás természetesen a jobboldali, (ó)konzervatív rendszernek szólt, mely főleg állami pénz megvonásával igyekezett  a filmgyártást befolyásolni. A félbeszakított filmfesztivál helyszínén heves viták zajlottak le (akárcsak Párizsban), de végül megállapodtak Filmrendezők Szövetsége elnevezésű szervezet felállításában, mely egy évvel később, 1969-ben döntött a Filmrendezők Kéthete felállításáról. Ebben a szekcióban – mely teljesen független Cannes-tól – fiatal, újhullámos rendezőktől kezdve már befutott, világhírű filmesekig széles körben díjazzák a jelölteket.

A hetvenes évek - hasonlóan a megelőző évekhez – igen mozgalmasra sikeredett. Óriási változást hoz a fesztivál teljes függetlenedése. Az eddigi gyakorlat szerint a külföldi filmeket a küldő országok jelölték ki (ezzel komoly politikai és diplomáciai súlyt adva ezeknek a filmeknek). Ez mostantól az újonnan felállított szakmai zsűri döntési jogkörébe kerül, így kiküszöbölve az állami befolyást, és megteremtve ezzel a fesztivál valódinak tartott függetlenségét. Tovább bővülnek a szekciók is. Létrejön több független szekció összevonásával az Un Certain Regard, mely kifejezetten független és atipikus filmes alkotásokat gyűjt és népszerűsít.

A fesztivál a hetvenes évek végére, nyolcvanas évek közepére teljesen megváltozik. A korábbi családi és szakmai hangulatot teljes mértékben felváltja a csillogás és a fényűzés. A középpontban már nem a rendező és a színész áll, hanem a csillag és a sztár. Ennek egyik materiális leképeződése az új fesztiválpalota, mely nagyobb, korszerűbb, egyszóval jobban kiszolgálja a megváltozott igényeket.

Mára a fesztivál komoly üzletté, iparággá vált. A cannes-i filmfesztivál mindig is a művészi érték és az eladhatóság egyensúlyára törekedett, ám az utóbbi időkben világszerte számos kritika érte, hogy a minőség rovására teret engednek a kommerszesedésnek, kritikátlan, tucat alkotások uralják a fesztivált.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!