Kulcsszó keresés /


Dolgozni kisiskolás gyermek mellett

  • 2017. november 08.

Ahogy megkezdi a gyermek az első osztályt, hamar bebizonyosodik a szülő számára, hogy az óvodás éveknél egy sokkal keményebb időszak veszi kezdetét. Már nem lehet később érkezni, délután át kell nézni a másnapi teendőket, szülői értekezletek, iskolai pluszfeladatok sokasága vár a családra.

olvass tovább

Férfiszempont: Ha újra látlak

Ez a reggel sem indult másképpen, mint a többi. Fáradtan nézek a telefonom kijelzőjére, és az esélytelenek nyugalmával konstatálom, hogy ismét 15 perc késésben vagyok. Még félig csukott szemmel ugrok be a tusolóba, hátha a hidegvíz majd felfrissít. A fürdőszobából a hálóba menet lekapom a szárítóról az előző este odakészített gatyát, majd a szobába beérve már veszem is fel az inget és a zakót. Óra a kézen, és indulhatunk is. A kijárat felé menet azért vetek még egy pillantást a tükörbe, a hatalmas táskákat leszámítva a szemem alatt, elégedett bólintok, ma is jól festek.

olvass tovább

Független nőt szeretni

  • 2017. október 25.

Mások vagyunk. Megvannak a szokásaink, a saját kis életünk, amibe nehezen engedünk be valakit. Tipikusan ránk illik a Szex és New York-ból Aidan egyik frappáns válasza Carrie-nek: "Nekem megvolt a saját életem, én csak helyet csináltam neked benne." Néha jó lenne hozzánk is egy útmutató, vagy valami kiindulópont, hogy mire lehet számítani? Kedves Férfiak, itt a rövid, de jól átlátható kézikönyv a független nőkhöz. Sok szeretettel, egy Független Nő.

olvass tovább

Egy igazi élmény hétvége Budapesten

  • 2017. október 24.

Immár hagyománynak számít, hogy karácsony közeledtével a szórakoztató elektronika iránt érdeklődőknek lehetőségük nyílik arra, hogy megtekintsék, meghallgassák azokat az audio és video újdonságokat, amiket az ipar és a kereskedelem a közelgő karácsonyi vásárra kínál. AUDIO VIDEO TREND & HI-FI SHOW + II. PROFI FOTO kiállítás - 2017. november 11-12.

olvass tovább

Miért ne kezdj egy baráttal?

  • 2017. október 23.

A barátaidat általában hosszú évek óta ismered, jóban-rosszban számíthatsz rájuk, és az esetek többségében fel sem merül, hogy több legyen köztetek. Ha azonban mégis gyengéd érzelmek alakulnak ki az egyik félben, az igen kockázatos játéknak bizonyulhat. Könnyen összekuszálhatja a szálakat, érdemes alaposan megfontolni, hogy beleugrasz-e egy kapcsolatba egy régi, jó baráttal. Okok, amiért óva intünk ettől.

olvass tovább

Top 10, minden idők legjobb horrorfilmjei közül

Nem könnyű megmondani, hogy egy horror mitől lesz jó. Van aki arra esküszik, hogy minél több vér folyjon, a főszereplők minél gyakrabban sikoltozzanak, mások inkább azt szeretik, ha egyszerűen csak a pszichés megpróbáltatások miatt feszülnek pattanásig az idegeik, esetleg ha egy-egy bizarr történet kerül feldolgozásra. Ráadásul sokszor azt is nehéz meghatározni, hogy egy adott alkotás inkább a thriller vagy a horror műfaját erősíti-e. A most következő filmek azért kerültek a listára, mert vagy nagy klasszikusnak számítanak, vagy pedig egy átlag filmfogyasztó ereiben képesek megfagyasztani a vért.

olvass tovább

Ezért nem érdemes egy barátságot beáldozni egy kalandért

  • 2017. október 12.

Az barátságok közös jellemzője az, hogy ott vagytok egymás mellett jóban-rosszban, hogy számíthattok egymásra és az esetek többségében, hiába vagytok ellenkező neműek, már csak a tisztelet miatt sem merül fel annak lehetősége, hogy több legyen köztetek. Ha azonban mégis gyengéd érzelmek alakulnak ki az egyik félben, az igen kockázatos játéknak bizonyulhat. Könnyen összekuszálhatja a szálakat, érdemes alaposan megfontolni, hogy beleugrasz-e egy kapcsolatba egy régi, jó baráttal.

olvass tovább

Dolgok, amik nem számítottak az Instagram előtt

  • 2017. október 11.

Kijelenthetjük, hogy ma már Instagram lázban ég a fél világ, mindent posztolunk, ami kicsit is esztétikus, legyen szó egy jól elkapott szelfiről, az ebédünkről, vagy épp az aznapi viseletünkről. És bár nehéz elképzelni az életet enélkül a közösségi oldal nélkül, mi azért megpróbáltuk, és összeszedtük, mik azok a dolgok, amik nem számítottak az Instagram előtt.

olvass tovább

Párkapcsolati motiváció?

  • 2017. október 06.

  • Fatal error: Uncaught Error: Call to a member function getPic() on null in /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/local/draw_news_list.php:89 Stack trace: #0 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/modules/1.0_news_list/1.0_news_list_view.php(54): include() #1 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/lib/template/PT_ZONE_CONTENTS.php(27): include('/srv/www/stylem...') #2 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/page_templates/main/main.php(50): include('/srv/www/stylem...') #3 /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/index.php(26): include('/srv/www/stylem...') #4 {main} thrown in /srv/www/stylemagazin.hu/docroot/local/draw_news_list.php on line 89