A Mackóember

Erdő mélyén, a porhanyós földben ott hever a nagy mancs nyoma. Tekintélyes mancsnyom. Körvonalai határozottan húzódnak a világ azon szegletén, ahol kitépte a szívemből a könnyfacsaró giccses, ugyanakkor klasszikusan lírai szerelmet a Mackóember mancsa. Ő volt, akinek ölelő karja egyszerre volt baráti és szerelmi, nyugtató és zaklató, amolyan földöntúlian jó.

Amikor az arcomhoz ért, önkéntelenül simultam bele a mancsba, és csókoltam égető szenvedéllyel, a perzselő szavakat, láthatatlan billogként hordta, amíg a fagyos föld el nem némította. Átölelt, s forrónak éreztem a mínuszos szobát. Nem volt boldogabb lénye a világnak, s őszintébben dobogó szívet sem teremtettek érte, de csak kihűlt hamu maradt a világunk helyén, tönkretéve, felborítva a rendet. A Mackóember erővel húzott magához, nem törődve a hadsereggel, amely felfegyverkezve harcolt a béke ellen, hallani sem akarva paktumokról.

S én karmolva kapaszkodtam a Mackóember mellkasába, mert nem akartam, hogy elveszítsem a hatalmam, amelyet táplált a düh, a gyűlölet, a fájdalom, és mindennek vegyítéseként a körülhatárolatlan szerelem. A Mackóember belépett mancsával tiltott határokra, magára öltve az álarcát, de elárulta a negyvenhatos mancs jellegzetes lomha, csúsztató lépte. S én nem engedtem, hogy baj érje. Óvtam őt, csillámló fátyollal borítva le az életét, de a finom szálak a mancsba akadva felsértették a leplet, s ádázul kitépték a világ mocskai, elrabolva tőlem.

Ő is óvott engem. Szerelme a leghiúbb ábrándokat is fölülmúlta. Szenvedéllyel halok a múltba. A hiánya betölthetetlen űrt teremtett a saját aprócska kis világomban. A Mackóember úgy tűnik, csak egy kitalált világ lénye, holott minden szerelemnek egy hozzá hasonló bárdolatlan figura az egyik főszereplője. Nem értenek a szavak mögöttes tartalmából, s fellegekbe képzelik a ragyogó zsenit, aki hiszi, hogy kitalálta a megoldást minden nyamvadt problémára. A Mackóember realista. Nem kábítja el az érzelmek hada, nem figyel a kimázolt szavakra. Öntörvényű természetével háklis a szabadságát sértő, rossz szándéktól mentes, kedves gondolatokra.

A Mackóember szívem dühének táplálója, nyugalmam elrablója, vágyaim beteljesülése. Amit maga mögött hagy, a káosz megduplázott gyöke.

Szilágyi Edina

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!