A stílus csókja

Már megnyitotta kapuit a budapesti Champs Elysées-n, az Andrássy út 19-ben a legismertebb divat márkák eddigi legnagyobb luxus áruházaként az il Bacio di Stile, azaz a stílus csókja.

Azaz, hogy nekünk, a pórnépnek csak ezen a hétfőn, de a honi celebvilág apraja-nagyja fantasztikusat pezsgőzhetett már múlt héten a ragyogó épületben. Nem baj, ezután már úgyis csak kávézni jár majd oda maximum, ha kinyit a vendéglátásról gondoskodó szekció is, mivel a pénzért akár afrikai bogarakat is evő hazai hírességek gázsija inkább csak a Háda bálaturi környezetében számít vaskosnak.

Még csak közeledünk a házhoz, máris megcsap minket az illat, melyet kutatók ezrei kísérleteztek ki azért, hogy a potenciális vevőket csalogathassanak magukhoz már tömbnyi távolságokból! Vérprofizmus párosul itten kérem szépen világpolgári eleganciával, minőséggel és visszafogottsággal. Messziről minden úgy tűnik, hogy a ház megálmodója kiváló csapatot épített maga köré, akik magas szinten tették a dolgukat. Ahogy belépünk a divat szentélybe azt kell tapasztalnunk, hogy még ennél is többre voltak képesek. A nem csak a divatban jelen lévő, ordító, hazai igénytelenség közepette olyan szigetet hoztak létre a szürke budapesti cityben, amit ma – merem állítani – bármelyik világváros tündöklő bevásárló negyedébe be lehetne csempészni anélkül, hogy feltűnést keltene. Illetve mit beszélek? Dehogyis lehetne! Frissességével, stílusával, koncepciójával az il Bacio messze kitűnne külföldi vetélytársai közül! Köszönet a megálmodónak, a mecénásnak, aki hitt benne, hogy ezt létre lehet hozni, és külön köszönet a csapatának, akik a legapróbb részletekre is odafigyelve alkották meg ezt a divat remeket! Szinte azzal egy időben, hogy Roberto Cavalli és Giorgio Armani döntöttek Budapest elhagyása mellett, olyan divatházak mondtak igent a háznak, mint Salvatore Ferragamo, a Canali, a Brioni, a Belvest, a Lanvin, Ralph Lauren, Sergio Rossi, vagy a mai trendvilág egyik legünnepeltebb fenegyereke, Tom Ford. Hatalmas eredmény ez.

Sétálgatunk az épületben, ízlelgetjük, árakat nézegetünk. Még mindig minden rendben van, töretlen az érzés. Alig észrevehető biztonsági emberek vigyázzák a milliós táskákat, a méregdrága öltönyöket, a 150-200 ezres lábbeliket. Top márkákon edződött szemünknek megszokott kellékek, megszokott árszinten. A személyzet egészen kiváló. Kifogástalan megjelenés, észrevétlenség, segítőkész oda szökkenés. Kritikus hozzáállásunk fogást próbál találni bármin, de nincs kifogás, ez a hely teljesen rendben van. Lehuppanunk egyre a számtalan kényelmes kanapé közül, összefutunk egy ismerőssel, dumálunk, átbeszéljük a látottakat.

Külföldön ilyenkor jön az a rész, hogy az üzletházban sétálgató divatfertőzöttek ruházatát bámulom, és igyekszem újabb és újabb impulzusokat találni a munkámhoz. Ennél jobb előadás nem is létezik a számomra, mint a kreatívan öltözött emberi tömegen lemérni azt, hogy egy-egy tervező műhelyében megálmodott kreációkból hogyan csinál viselhető szettet a hozzáértő ember, miket emel át a ruhatárába, és mi az, amitől ódzkodik, és még kedvenc divatháza unszolására se ölti magára. Szóval várunk, üldögélünk csendben, trécselünk. Drága a ház, ám ezek az árak mindenütt drágának számítanak. Na végre megtudja a magyar, mibe kerül ez a holmi valójában. Eddig azt hitték, van olyan, hogy török Boss, mert ezek gyárthatják, hidd el, nekik egyedül szabad, legalábbis az a csomagtartóból áruló strandpapucsos kölök, aki mindig kijön az irodánkhoz, ezt mondta! Röhögünk, storyzunk, mindenki tele van történetekkel, melynek főhőse a leleményes magyar, aki nem vesz, hanem szerez!

Te figyelj Laci, te láttál itt vevőt? Mármint nem azt a japán csapatot a terhes nővel, akik azt hitték, hogy ez Four Seasons Hotel, és csak a másodikon jöttek rá, hogy nincs recepció! Döbbenet, már tényleg 20 perce itt vagyunk? Na jó, de amikor kijött az új iPhone, akkor rendőrt kellett hívni, meg sorszám, és verekedés, és az is 200.000, és mégse egy Ferragamo csuka!