Az önmagukat pécsi bandaként emlegető zenekar nagybőgősével Ian O'Sullivannel beszélgettünk a trió sikeréről, a jövőbeli tervekről és arról, hogy mi a titka annak, hogy ennyire emberiek tudnak maradni. A Mongooz And The Magnet zenekar nem csupán ritmust, de valódi értékeket is közvetít. Nincs ez másképp a banda tagjaival külön-külön sem.

Mounaji Barbi: Hogyan találtatok hárman egymásra.

Ian: A Pécsi Orvostudományi Egyetemen ismerkedtem meg Magnussal. Elkezdtünk zenélgetni, akusztikus formában. Majd később úgy gondoltuk, miért ne próbáljunk meg egy zenekart csinálni pusztán azért, hogy jól érezzük magunkat. Két akusztikus gitárral indultunk az elején, de éreztük, hogy kellene egy dobos. Elkezdtem körbekérdezgetni, hogy esetleg ismer-e valaki erre alkalmas embert? Egy véletlen kapcsán így került közénk Gábor, aki nagyon tehetséges.

További fotókért kattints a képre!

M.B.: Emberileg is jól kijöttök egymással?

Ian: Persze, nagyon jóban vagyunk,  barátoknak mondanám magunkat, a zenekaron túlmenően is. Magnus és én régi barátok vagyunk, és ha nem lenne a zenekar, akkor is ugyanilyen emberi kapcsolatunk lenne, ez biztos. Imádjuk, amit csinálunk együtt és a zenével abszolút jól kommunikálunk, szavak nélkül is. Sokszor a koncerten sem állítunk fel sorrendet, csak jammelünk. Ezt pontosan azért tudjuk megtenni, mert nagyon összecsiszolódtunk. Érezzük egymást nagyon. Amikor zenélünk, nemcsak játszunk egy számot, hanem teljesen a jelen pillanatban vagyunk, és együtt tudunk rezdülni. Ha a közönség öt emberből áll, akkor is ugyanazt az érzést akarjuk átadni, mintha előttünk állna ötezer ember.

M.B.: Hogyan kerültél közel a zenéhez?

Ian: Mindig is zeneszerető voltam, volt egy zongoránk otthon és sokszor gyakoroltam rajta. Szerettem a komolyzenét mindig is, de kizárólag csak ezt tanulni nem akartam. 11 éves koromban hagytam abba a zongorázást, mert az akkori tanárom nagyon erőltette a dolgot. Egy 11 éves gyereknek nem az álmai netovábbja, hogy klasszikus zenét tanuljon éjjel-nappal, így ez engem sem motivált. Viszont amikor olyan zenét tanultunk amit szerettem azt napi több órán keresztül is képes voltam nyomatni.

Később elmentem egy nyári táborba, ahol kaptam egy CD-t, amit ezerszer végig hallgattam. Red Hot Chilli Peppers számok lettek a kedvenceim. Akkor döntöttem el, hogy mindenképpen gitáron akarok játszani. Volt egy gitártanárom, aki azt mondta: ha jó zenész akarsz lenni, akkor rengeteg zenét kell hallgatnod és ki kell választanod egy stílust. Akkoriban a country mellett tettem le a voksomat. Egészen addig, amíg megismerkedtem Stevie Ray Vaughan zenéjével, aki hihetetlenül lenyűgözött. Ő az abszolút példaképemmé vált, így indultam el a blues irányába, mert a blues mindig kifejez valamit.

M.B.: Pécsi bandaként mennyire volt nehéz betörni a szakmába?

Ian: Csináltunk néhány koncertet Pécsett, de  vicces volt, mert még mindig nem volt elég saját számunk. Így készítettünk pár jam dalt és készültünk néhány feldolgozással. Próbáltam szervezni más városokba is fellépési lehetőséget. Később kezdtünk el dolgozni Pécsi - Szabó Dénessel, aki sokat segített ebben. Ő javasolta, hogy próbáljuk meg a Ki Mit Tube-ot. Ez volt az első áttörés azt hiszem.

M.B.: Van olyan koncertélmény, amire a legszívesebben emlékeztek vissza?

Ian: Csináltunk rengeteg klassz koncertet, de márciusban a Pécsi Est Cafeban adtunk egy koncertet, ami szuper volt. Felmentünk a színpadra és hatalmas meglepetésként ért minket, hogy számunka ismeretlenek is tudták a dalszövegeinket és énekelték a dalainkat. Ez nagyon nagy élmény volt számunkra, de persze rengeteg ilyen apró momentum van, ami sokat ad. Mindannyian ismerjük a ritmust, hiszen már az anyaméhben is hallottuk a szívdobogást. Így a zene mindenkit összeköt és teret enged arra, hogy a pillanatban élj.

M.B.: Korábban utcazenéléssel kerested a kenyered, ez az időszak mennyire volt inspiráló számodra?

Ian: Ez volt a legjobb gyakorlás számomra, mert ott vagy, leülsz és játszol 3*2 órát, egy számot eljátszol naponta tízszer is akár, de ez egy belső kutatás volt önmagam felé. Így barátkoztam meg a saját hangommal is. Fiatal koromban sosem voltam biztos abban, hogy a hangom megállja a helyét, később sikerült erre tanúbizonyságot szereznem ezáltal. Így ismertem meg a gospelt is, ami abszolút illik a hangszínemhez, ahogyan talán a blues is. Az utcán sok emberrel találkozol, akik inspirálóan hatnak rád. Reggel mindig kimentem a kedvenc helyemre és két órát játszottam, utána cseréltünk és a jó barátom folytatta. Akkoriban mindent ebből fizettem, a rezsit, az ételt, még a bulikat is. Ez nagyon jó időszak volt. Többek között az utcán próbáltam ki először a spanyolgitárt is.

M.B.: Az orvostudomány és a zenészélet, hogyan fér meg egymás mellett?

Ian: Az időbeosztáson múlik minden, ez a legnehezebb része. Vannak dolgok, amikben segít az, hogy van egy orvosi végzettségem, hiszen két lábbal a földön tart, annak ellenére, hogy a zenélés abszolút laza tud lenni.

M.B.: Mindig is orvos akartál lenni?

Ian: Nincsenek konkrét hosszú távú terveim, hiszen azt sem hittem volna 5 évvel ezelőtt, hogy most itt fogok tartani, például a zene kapcsán. De valahogy mindig is éreztem, hogy a zene az életem szerves része lesz. Pedig Írországban kaptam egy remek álláslehetőséget orvosként. Ez volt az a pillanat, amikor döntenem kellett és a mérleg a zene irányába billent mégis. Később lehet, hogy főállású orvosként fogok dolgozni, de jelenleg a zene előrébb van prioritásban. Az orvoslásban biztos jövőm lenne, de én azt gondolom, hogy nem feltétlenül jó a stabil úton végigmenni. Szeretném megélni az életet, nem szeretném, ha később az lenne bennem, hogy nem próbáltam tenni az álmaimért, mert akkor az felemésztene belülről.

M.B.: Hogyan fogadta a Mongooz And The Magnet-t a zenésztársadalom?

Ian: Szerencsére mindig pozitív visszajelzéseket kapunk. Magnusnak nagyon jó hangja van, és mindannyian próbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból. Én személy szerint imádom a nagybőgőt, úgy gondolom ez az én hangszerem.

M.B.: A sikereitek ellenére nagyon emberiek maradtatok.

Ian: Mi nagyunk humánusak vagyunk, és nem szeretjük, ha valaki lenézi a másikat. Írországban is ezt láttam, hogy az emberek mindannyian egy tőről valóak. Otthon mindenki földművesként kezdte, és éppen ezért nem engedik meg maguknak azt, hogy lenézzék a másikat. Fontos, hogy őszinték és hitelesek maradjunk, ha lehet, akkor inkább leszünk szeretetteljesek, mint seggfejek. Sokat tettünk azért, hogy meglegyen a marketingünk, de sok múlik a szerencsén is és ez végtére is egy csapatmunka. Tudjuk honnan indultunk és ez nagyon fontos.

M.B.: Mit jelent számodra a siker?

Ian: Nagyon szeretnék zenélni még sok-sok országban, és remélem, hogy minél több emberhez eljuthat a zenénk. Nekem nagyon fontos lenne, ha visszatudnék jutni Írországba a bandával és tudnánk csinálni egy nagykoncertet, akkor igazán boldog lennék. Jó lenne nemzetközi bandaként is befutni, talán szerencsénk lesz. Rengeteg munka van még, de figyeljük a lehetőségeket. A kis koncerteken is ugyanúgy játszunk, mint egy nagyobb koncerten, és mindig hálásak vagyunk a közönségért. A Ki Mit Tube egy alternatív módja volt annak, hogy találjunk egy kis lehetőséget a reklámra. Csináltunk egy turnét is önerőből, mert tudjuk, hogy mindent kemény munka árán sikerül csak elérni.

M.B.: Az élő zene vagy a stúdió munka az, ami hozzátok inkább közelebb áll?

Ian: Azt gondolom, egyre jobbak vagyunk az élőzenélésben. Amikor először mentünk kislemezt készíteni, annyira hülyék voltunk, hogy nem készültünk fel rendesen. Azt gondoltuk sokkal könnyebb lesz, ezért nem próbáltunk eleget. Mondhatni csak jammelgettünk. Utólag éreztük is, hogy hiányzik az első lemezünkből a lélek.

M.B.: Mit gondolsz, hol fogtok tartani öt év múlva?

Ian: Remélem, hogy sikerül nemzetközi karriert építenünk, és nagyon bízom benne, hogy lesz még sok lemezünk, amelyekre büszkék lehetünk. Szeretnénk ezt folytatni még sokáig, ha lesz szerencsénk. Talán felfigyel ránk valaki és esélyt ad erre Európa szinten is.

M.B.: Mik a tervek a nyarat tekintve?

Ian: Szeretnénk eljutni Németországba, Hollandiába és Angliába, de még nincs konkrét terv. Természetesen itthon fellépünk a Volt Fesztiválon, a Szigeten és a Strandfesztiválon is. Elképesztő, hogy tavaly még szórólapoztunk a fesztiválokon, hogy jöjjenek és nézzék meg a koncertünket, utána pedig sikerült eljutnunk idáig, hogy már tudják, kik vagyunk. Ez elképesztő!

• fesztivál ian o\'sullivan kultúra mongooz and the magnet pécs zene

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!