Engedd el, ha nem szeret…

Szerelem. Amikor ezt a szót meghalljuk, mindenkinek egyből valamilyen csodálatos érzés ugrik be. Egy szép emlék, egy romantikus film, egy boldog pillanat. De mi van azzal a szerelemmel, ami viszonzatlanul marad? Ahol a boldogságot a szomorúság váltja fel. A szeretetet pedig a pillanatnyi öröm, ami arra a rövid időre korlátozódik, amikor pár órát a másikkal tölthetsz.

Sok olyan kapcsolat alakul ki, ahol a felállás a következő. Adott a két fél, ahol is az egyik jóval többet érez a másik iránt. Ugyanakkor a másik fél is szívesen tölt időt a szerelmes féllel, hiszen jó vele lenni és őszintén élvezi a társaságát. Csakhogy ezek a kapcsolatok sajnos mindig sok keserűséggel járnak. Mindig is úgy gondoltam, hogy a szerelem a legcsodálatosabb érzés a világon. Egy olyan dimenzió, ahol kinyílik a világ és egy egészen új oldalát ismered meg önmagadnak. Ahol nincsenek szerepek, sem pedig megjátszás, csak tiszta lapok, de ami még ennél is fontosabb, az az egyensúly, mert ha a szeretetben egyensúly van, akkor egy kapcsolat igazi lesz.

Amikor viszont egy olyan élethelyzetben vagyunk, ahol viszonzatlanul maradnak az érzéseink, ott egy ingoványos talaj van a lábunk alatt és bármennyire is hazudunk magunknak, ezen a talajon gyorsabban süllyedünk el, mint gondolnánk. Valaki szeretetét és szerelmét nem tudjuk kierőszakolni. A szerelmet vagy érzi valaki, vagy nem. Nincs olyan, hogy szürke. Van fekete, van fehér, de sosincs szürke. Azt hiszem, mindenki eljut először arra a pontra, hogy feltárja az érzéseit a másik előtt. Hogy ezt mikor és hogyan teszi meg, az teljesen mindegy. Van, aki hirtelen felindulásból, van aki egy veszekedés közben, van aki pedig épp az első szeretkezés alatt. De egy dolog biztos, ha a másik nem reagál rá valamit, akkor szinte egyértelmű a képlet. Néhány évvel ezelőtt még azt mondtam volna, hogy „Ó, ugyan nem baj az, ha éppen nem reagált, minden bizonnyal még nem meri magának bevallani, hogy mit érez”, mentegettem volna, és kerestem volna a kifogásokat, de a mai fejemmel azt mondom, sajnos nincs olyan, hogy nem tudja, vagy nem meri. Ha valaki szeret, és igazán téged akar, akkor azt meg is fogja neked mutatni. Lehet, hogy nehezen, és talán nem is a szokott módon, de biztos lehetsz benne, hogy tudatni fogja, mert bár mindannyian szeretjük túlbonyolítani a dolgokat, de a szerelem és a másik iránti őszinte akarás, pont egy olyan dolog, ami nagyon is egyértelmű.

Elég, ha csak arra gondolunk milyen az, amikor mi szeretünk valakit. Szét vet minket a nagy erő, ha meglátjuk és vele akarunk lenni, amikor csak lehet, körülményektől függetlenül. Nincs bennünk kérdés és kifogás. Akarjuk a másikat, kerüljön az bármibe is. Nem számít semmi más csak az, hogy mellette legyünk és ezen semmi sem tud változtatni. Beismerni önmagunknak ezt a dolgot, nem könnyű feladat és nem is ez lesz életünk legszebb felismerése, de az egyik leghasznosabb talán igen. Ha valaki nem ugyanazt érzi, amit te érzel iránta, akkor az egyetlen dolog, amit tehetsz az az, ha megtanulod őt elengedni, mert mindaddig, amíg mellette vagy így ebben a formában, addig bele fogsz pusztulni minden egyes alkalommal abba, amikor kilépsz az ajtaján. Vagy amikor napok telnek majd el úgy, hogy ő nem hív fel, hiába várod. Te pedig nem akarsz majd erőszakosnak tűnni sem pedig gyengének és elfojtod magadban a bánatodat és a könnyeidet, mert azt pedig végképp nem akarod, hogy lássa, mennyire akarod őt, hiszen félsz, hogy akkor már ennyire sem lehetnél mellette. De bármennyire is hiszed azt, hogy ezt sokáig tudod csinálni, az élet igazolni fogja az ellenkezőjét.

Bizonyos helyzetekben erősebbnek kell lenni annál, mint amilyennek hinnénk magunkat, még akkor is, ha úgy érzed, megszakad a szíved. El kell tudnunk engedni azt, akit szeretünk, ha ő nem szeret viszont. Magunk miatt és miatta is. Igen, szeretni fogjuk a másikat akkor is, amikor nem leszünk mellette, valahonnan a távolból, de ahogyan az idő telik, vele együtt az érzés is egyre távolabb kerül majd… és akkor egy ponton túl már tudni fogjuk, hogy elkezd a szívünk begyógyulni.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Mounaji Barbi

Az írás, mint kifejezőeszköz mindig is jelen volt az életemben. A szenvedélyemmé vált, és ennek köszönhetően a lehető legtöbbet szeretnék átadni ebből másoknak.