Csak ülök az ágyadon, és tudom, el kell, hogy engedjelek. Ülök, és nézem a lányt, akit szeretek, de nem lehet már az enyém, úgy már nem, ahogy vágyom rá. Két külön irányba sodor minket a sors, akaratom ellenére. Aki a világon mindennél többet jelentett, most másnak fogja jelenteni a világot.

Ismerem már a forgatókönyvet, mégse tudok semmit tenni ellene, az esélytelenek nyugalmával ülök most itt. Ez már csak halottnak a csók. Egy fájó, érzéketlen, könyörtelen utolsó csók. Már nem ugyan úgy csókolsz, mint régen. Már nem ugyanazzal a szemmel nézel rám, olvasok a szemeidben, nyitott könyv vagy már számomra. Egy üres, és rideg könyv, amelynek zárófejezetét olvasom ki belőled. Ami egykor szép volt, és minden szava mézédes, mára csak keserűséget nyög minden betűnél.

Nem tudom hol rontottuk el, nem tudom szerelmünk vonata hol siklott ki, nem tudom melyik állomásnál szálltál ki, és hagytál egyedül az érzésekkel és a problémákkal.  Már nem velem akarod megélni a pillanatot, maximum ott lehetek, és közelről nézhetem. Már nem velem beszéled meg a problémáidat, és nem tőlem várod a megoldást, a segítséget. Aki neked egyszer az egyetlen volt, most egy a sok közül. Minden mozdulatod ismerem, minden szavadat tudom, de már nem cseng olyan édesen, mint régen. Már más nevét mondod ki szenvedélyes mosollyal az arcodon, mást hívogat gyermeki ártatlansággal. Csak ülök, és már nem élvezem az utolsó estét sem, melyet veled tölthetek. Már nem ugyanúgy érsz hozzám, már a vágy hajt, nem a szerelem.

Egy eszköz lettem számodra, mellyel igényeidet csillapítod, nem a szerelmed. Lélekben és fejben már régen máshol jársz, amilyen gyorsan a gondolataidból száműztél, olyan gyorsan kellett volna az ágyadból is. Kihalt belőled az érdeklődés, már nem akarsz újat mutatni, és nem akarsz újat megtudni. Utoljára kaplak meg, és válunk eggyé, de már nem adni akarsz, csak elvenni. Elvenni, ami neked kell, nyersen és érzéketlenül. Állatias ösztönök vezérlik már cselekedeteidet, nem az érzések. A kép lassan kitisztul, és az őszinte felismerés ül ki minden gondolatomra, tisztán látom az álarcot, amely mögé megpróbáltál elbújni. Az utolsó remény szikrái is kialszanak már. Neked ez szórakozás, ami nekem a világgal való küzdelem. A világgal, ami itt van közel, és mégis oly távol.

Csak ülök az ágyadon, rágyújtok egy szál cigarettára, és nézem, ahogy fáradt tested álomba szenderül. Már nem közeledsz, nem bújsz hozzám, már megkaptad, amit szerettél volna, elvetted könyörtelenül. Csak ülök az ágyadon, és már nem kapaszkodom a pillanatba, és már nem várom, hogy örökké tartson. Csak menjen, amilyen gyorsan csak lehet, és ugyanolyan gyorsan aludjon ki bennem is az érzés, mint utolsó cigarettám parazsa. Az utolsó csókot lehelem nyakadra búcsúzóul, minden érzésemmel, melyet hátrahagyok, veled együtt.

• csalódás elengedés kapcsolat szakítás szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!