Férfiszempont: Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyan jó vagy.

A te szádból is elhangzottak már ezek a mondatok, mikor valakit ejteni próbáltál, mint a fakezű kölyök a fagyit? Azt is tudod, hogy eközben pont az ellenkezőjét gondoltad? Valójában azért pattintottad le a döbbent őzike szemekkel bámulót, mivel meggyőződésed volt, hogy találnál jobbat is. Régen én is elkövettem. Sajnos. Nincs ezen mit szépíteni. Akit tényleg elég jónak gondolsz, akire felnézel, akihez vonzódsz, azt sosem penderítenéd ki ilyen olcsó módon. Azon igyekeznél inkább, hogy teljesnek, kellően szabadnak és biztonságban érezze magát melletted. Kedvezni akarnál neki, sport analógiával élve nem leküldeni a pályáról, hogy idő előtt eltűnjön az öltöző folyosóján, aztán a zuhany gőze alatt, "merhát" annyira jó... Nem?

Ilyen butasághoz akkor folyamodik az ember fia/lánya, ha valamennyire azért vonzónak találja a másikat, nem kap minden megmozdulásától agyérgörcsöt, de totál biztos benne, hogy komoly érzelmeket sosem fog tudni táplálni iránta, és hezitál, mint a kezdő torreádor. De azért csak akadnak benne dolgok, amik annak dacára, hogy próbál nem gondolni rá, marha idegesítőek. Ahogy eszik, ahogy megy, tudom is én, ahogyan ásít. Ronda a térde, recseg a bokája vagy nyávog, mint a bagzó macska. Vagy nem illik bele az elképzelt, ideális jövőképbe. És mivel lelkiismeret-furdalás alakul ki, esetleg valami, ami ahhoz hasonló, szükségesnek tűnik valami végső, kedvesnek szánt csomagot összehozni, mikor a szerencsétlen ott toporog, mint a klausztrofóbiás szélütött a panel liftjében, és épp kilépni készül az ajtón. Vagy a testéből...

És ez a szándék nem azt szolgálja, hogy a másiknak jobb legyen, hanem hogy magunkat szentté avassuk a kínos szituációban. Ne tűnjünk olyan rossznak a saját szemünkben. Ez egy afféle saját vállat veregető mentegetőzés. Gyávaság. Csak legyünk már túl rajta. Mivel azt gondoljuk, a másikat bántaná az igazság. Esetleg ezzel csapjuk be magunkat.. Az ilyen "kétpálcás" mondatok sokkal inkább bántó módon hatnak. A kisebb ellenállás irányába mozdulás tipikus esetei.

Férfiszempont: Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyan jó vagy. - ÉLETÉRZÉS - Mindent egymásért - férfiszemmel, férfiszempont, szakítás,

Ha valaki iránt nem tudsz igazán többet érezni, egyszerűen mondd el, legyél frankó. Felnőtt. A csiki-csuki a malom játékba való. Mert erről senki nem tehet. Ez nem választás kérdése. Az viszont egyértelműen az, hogy miként viselkedsz a másikkal, hogyan fogalmazol. Az én múltamban is akad bőven olyan, mikor dönthettem volna teljesen másképp. Sokkal jobban. Egyenesebben. Mire való a gerinc? Ha valamit ma rosszul csinálok, holnap lehet, hogy már jobban fog menni. Ha akarom.

Akad persze arra is példa, hogy a másik szolgalelkűsége, különösen túlzó, önmagát teljesen feladó magatartása válik fojtogatóvá. Mert látszólag nincs önálló akarata, sosem áll ki magáért, és ez menekülésre készteti az embert. Ki tudja, mit gondol ilyenkor. Rendkívül frusztráló tud lenni. Annál egyértelmű érzelmi instabilitásról van szó, aki mivel retteg a másik elvesztésétől, úgy kapaszkodik, mint a tériszonyos hegymászó. Ez a passzivitás dühítő és terhes tud lenni, mert azt érzi a másik fél, hogy minden rá fog hárulni. Nem tud felengedni a partnere közelében. De akkor is érdemes az egyenes utat választani. Mert ha nem is akarsz vele maradni, még adhatsz neki valami útravalót, hátha okul belőle. Meg te is. Nem?

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kántor István

Nem vagyok Krúdy. És Bukowski sem. Habár mindketten szerették a hagyományos és kissé avítt vendéglátóhelyek szolgáltatásait más és más korokban és földrajzi egységben, egy dolog mégis összeköti őket. Na jó, kettő. Az egyik, hogy mindkettejüket szeretem. A másik, hogy vákuumszerűen magába rántó egyszerűséggel és mélységgel élték meg a zsigerien emberit, és ugyanígy adták is vissza. Ilyen vagyok én is. Néha karcos, olykor kicsit gyermeki, máskor talán keményebb. Ez mind igaz rám. És hogy mit fogok közölni, majd adja a stílust. De egy bizonyos: a véleményemet, gondolataimat nem szándékozom megfeleltetni valami előre gyártott elvárás-halmaznak. Írok filmajánlót, gyerekkori sztorikat, vagy csak reakciókat a körülöttem veszett zajjal dübörgő világ hangjaira. Férfi vagyok. Közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz. És közelebb az éghez, mint a földhöz. És amíg vannak szárnyaim, egy-két lehulló tollamat a tintába mártom...