Egyszer egy lánynak azt találtam mondani, hogy gusztustalanul szép a szeme. Azt válaszolta, ez neki nehezen jön össze. Erre én: úgy is mondhatnám, undorítóan gyönyörű.

Azután egy ideig nem gondoltam erre. Később aztán tovább folyt bennem a gondolat. Szeretem a látszólagos kontrasztokat. Az önellentétesnek tetsző állításokat.

Tudod, milyen az, mikor egy zene olyan erővel hat, hogy tényleg, igazából fáj. Vagy mikor tavasz jön, és a frissessége úgy mar beléd, hogy belepusztulsz. Az ősz színei, az eső illata, és a hideg egyszerre okoz ámulatot és lesz nehéz a szíved tőle.

Beleborzongsz egy ölelésbe, egy dallamba, vagy ahogy szinte szétrobbannak az ízlelőbimbóid a kora nyár első eprétől. Vidéken felkelsz hajnalban, és a harmatos fűbe lépve annyira magába ránt az őseid génjeidbe ivódott, természettel való azonossága, hogy úgy érzed, nem akarsz többet aszfaltot látni. Mégis jólesik az espresso egy olasz kávézó teraszán. Tele vagyunk kettősségekkel. Ezek az ellentétek látszólagosak. És nem gyengítenek: ha megérted, mennyire mozaikszerű, kontrasztos és cizellált a lényünk, picit ez a tudat is segít, hogy egészebb lehess.

További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod. 

• férfiszemmel ismerkedés

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!