Fiatalságod élvezete
Vészesen terhesek az idegeim. Bevillannak ködös képek, zavart okozva az emberi szervezet bámulatos működésébe. Nincsen helye itt benn, itt fenn, a láthatatlan, ólomsúlyú összegubancolódott fonalszerű képződményeknek, akármilyen színben is pompázzanak, megtelt a rendszer. Kifelé peregnek a darabkák, megállíthatatlanul ürül a tartály, bele egy nagy óceánba, és minden elvesztett kis apró részecske bajt hoz a világ egy kicsinyke részére. Felpörget egy koffeintabletta, ideig hordja helyettem a súlyokat. De elfárad hamar, hamarabb, mint ahogyan azt megtehetné.
Bénultan merengek a semmibe, apró rezgések a testem minden táján jelzik, a túlfeszültséget. Reménytelenül huppanok a díványra, fejem a pihe-puha virágos mintájú párnára hajtom, és átadom magam az örvénylő fáradtságnak. Kéjelgek egy másik szinten, ölelésben élvezem a gyönyört, amit a két erős kéz biztonsága ad, fénylő arcomat mámor járja át, és elernyednek a túlfeszült idegek, megpihen a test, kapálózik a szív, rendre szokik a felesleges kín. Ez volna, ha itt lennél, ha itt lettél volna. De nem vagy sehol, te átkozott, te kígyó, te mindennek elrontója! Csak jönnél már, és segítenél megnyugodni, levenni néhány darabot az ólomsúlyból.
El kellett hagynom önmagam, kilépni az életemből, és őrült módon nyesni a gondokat. De hiába fogyott, hiába lett már könnyű, nem volt elégedettség, nem volt elismerő ölelés. Fájhat bárhol, bármi benn és kinn, a gyötrődést száműzetésben kell kibírnom. Csak kérlek, ne feledd, ha oszlani kezdek, ott van a papíros a komódon a kék dobozban, rajta minden tennivalóval, add át egy szerettemnek, és kérd meg, intézkedjen. Aztán menj a dolgodra, szerfelett gyűlölném, ha miattam maradna el a fiatalságod élvezete. A kínokból hagyok hátra, örökül, hogy emlékemet ne homályosítsa el a feltörő gyász. Mert maró gúny volna a távozásom, ha békében pihennék meg, tétlenül, bolyongó kerge lélekként.
Akartam, hogy így legyen, bár ne így akartam volna, s most nem dőlne ki ez a nagy és erős tölgyfa, rám borítva lombját, betiporva az eső áztatta saras földbe, miközben arcomat egy éti csiga majszolja. Húzz ki az álmok réméből, ölelj magadhoz, s élvezzük fiatalságunk minden ízét.
Szilágyi Edina
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez