Ha igazán egymást akarnánk
- 2017. augusztus 31.
-
Mounaji Barbi
- Komment
Az életben szeretjük a játékokat és olykor-olykor mind felülünk a hullámvasútra, még annak tudatában is, hogy félünk a mélyrepüléstől. Van, hogy kijelentjük várjuk az Igazit, várjuk a mindent elsöprő érzelmeket, aztán rádöbbenünk, hogy ez nem teljesen így van…
Sokáig magam is azt gondoltam, hogy teljes szívemmel vágyom egy férfira, egy olyan férfira, aki majd társam lesz, nem csak szeretőm. Akivel egyenrangú félként szeretjük és tiszteljük majd egymást. Megbecsülve mindazt a jót, amit a másiktól kapunk. Elhitettem magam, hogy így van, míg nem egy napon szembenéztem önmagammal és rádöbbentem, hogy önbecsapás volt.
Nem véletlenül van ennyi félig-kapcsolat, ennyi se veled, sem nélküled együttlét. Mind-mind olyan kötődés, ami még nem elég erős. Mi, magunk nem vagyunk elég erősek abban, hogy igazán döntsünk. Hogy teljességgel tudatában legyünk annak, amire igazán vágyunk. Ahogyan bennem sem vágy volt ez valójában, hanem szükség. Szükségem volt egy férfira, aki mellett már nem kell félembernek éreznem magam. Aki majd visszaadja az önbecsülésemet, és helyrepofozza a bennem lévő kételyeket. A női mivoltom szomjazott arra, hogy kívülről megkapja a megerősítést, hogy elhiggyem jó nő vagyok. Hogy kellek igazán a másiknak. EGY férfira volt szükségem, nem A férfira.
És hogy ez miről szólt? Nem a tiszta érzésekről, csupán csak a félelmeimről és az egóm által felépített csapdákról. Elhitettem saját magammal, hogy a boldogsághoz, az önszeretethez szükségem van egy olyan emberre, aki majd terelgeti a bennem eluralkodó káoszt időnként. Holott, ha hittem volna magamban, akkor tudnom kellett volna azt a tényt, hogy a saját boldogságom belőlem ered és ehhez nincs szükség külső inputra. Nem kell egy másik személytől függővé tennem azt, hogy én hogyan érezem magam.
Gyakran csináljuk mindannyian ezt. A félelmek mindig felerősödnek és beleeszik magukat a tudatunkba. Ott ülnek a vállunkon és duruzsolják, hogy menj bele abba is, ami nem te vagy, ahol szikráját sem látod önmagadnak, csupán csak szerepjátékos vagy a történetben. Megelégszünk a helyzettel, és időt nem sajnálva elüldögélünk a kellemesen meleg állóvízben. Mert ott a biztos, mert ugyebár a szükség nagyúr. Kell valaki mellénk, valaki, akit felruházunk olyan tulajdonságokkal, amiket mi szeretnénk belelátni. Ezzel is rövid időre mentesítjük önmagunkat attól a tudattól, hogy hazudunk… neki, de ami a legfontosabb, saját magunknak is.
Szólj hozzá a cikkhez