A csapból is az folyik, hogy mindenki a szerelmet keresi, kutatja, de mégsem találja. Azért ezen a kérdéskörön elgondolkodva, talán lehetséges, hogy valami nem stimmel.

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én a magam részéről baromira meguntam a folytonos panaszkodást arról, hogy mennyire nehéz a párkeresés. Mindig kesergünk azon, ami nincs, ahelyett, hogy kinyitnánk a szemünket és észrevennénk azt, mennyi minden van.

Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Ahogyan azt sem, hogy egy-egy fájdalmas szakítás után, hipp-hopp az ölünkbe pottyan egy mindent elsöprő, sokkal igazibb szerelem. Pedig valahol mind ezt várjuk, várnánk. Okoljuk a karmát, okoljuk a sorsot, okoljuk a múltat, magyarán szólva mindenkit, csak legyen indok kiadni magunkból a felgyülemlett rossz érzéseket. Holott valójában a boldogságunk nem ezen áll vagy bukik majd el. A fájdalom gyakran beszél belőlünk, és nem kétlem, hogy olykor rossz irányba is vezet, de valóban ez lenne a mi utunk?

Végiglistáztam a fejemben azt, hogy vajon mit kellene tennem, azt követően, hogy egyedül maradtam. Gyűlölhetném a nőt, akivel megcsalt a férfi, akiben hittem. Gyűlölhetném a férfit, amiért egyáltalán hittem benne hosszú ideig. Sőt legjobb lenne egyszerre gyűlölnöm mindkettejüket. Aztán mélyen magamba néztem és rádöbbentem, hogy egészen addig, ameddig ezen pörgök és nyomom ki magamból a fájó érzéseket, harag formájában, egészen addig esélyem sincs a saját utam megtalálására. Ekkor döntöttem el, hogy eddig és nem tovább.

Elengedés címszó alatt puffogtatjuk a közhelyeket, hogy miképp és hogyan is kellene. Illetve nagy mellénnyel el is mondjuk, hogy oh mi már rég elengedtük a sztorit, de azért utáljuk a másik „ribancot” vagy az ex-pasit. Ez minden csak nem elengedés. Amíg harag van a szívünkben, addig szeretet is… vagy szerelem.

• csalódás érzelmek lélekhangok szerelem

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!