Hányszor kapod magad azon, hogy egy korábbi beszélgetésen gondolkozol? Vagy egy régi eseményt futtatsz újra és újra átgondolva, „mi lett volna, ha”? Esetleg azon mélázva, hogy „ha legközelebb ez történik ezt teszem és ezt mondom”? Vagy hány olyan tárggyal veszed körül magad a mindennapokban, aminek érzelmi értéke van?

Az emlékek újra és újra visszatérnek, mert egyszerűen ilyen a természetük. Mintha egy film kockái peregnének a fejünkben. Egy mondat, amit valaki évekkel ezelőtt mondott. Egy kapcsolat, amit még mindig tartasz. Egy döntés, amit máig megkérdőjelezel.

A múlt képes láncként tartani minket, viszont mi is képesek vagyunk tartani őt. Sokszor észre sem vesszük, mennyire meghatározza a jelenünket. Azonban ez ugyanolyan kettős kapcsolódás, mint bármelyik másik, ami ember és ember között születik. Két fél kell hozzá. Hiába tart az egyik, ha a másik elengedésben van. A múltunk esetében azonban mi vagyunk mindkét fél. Elég, ha csak az egyik részünk elég erős a múlttal való szakításhoz, sikerülni fog.
Sokunk nevében mondhatom, hogy szeretnénk igazán elégedettek és szabadok lenni, miközben pontosan tudjuk, hogy ahhoz meg kell tanulnunk elengedni azt, ami már mögöttünk van és nem épít bennünket. A legtöbben pedig megállnak ott, hogy „Igen. Valahogy kellene. De hogy?” Más szóval, a múlttal való kapcsolatunk lehet tanító vagy vesztőhely is- kettős természetű. Egyszerre hordoz tapasztalatot, bölcsességet és emlékeket, ugyanakkor képes fogva tartani. A felelősség vállalásunkon múlik. 

Mindeközben jó, ha figyelmeztetjük magunkat arra, hogy habár végtelennek és összefonódónak tűnik a múlt-jelen-jövő, valójában ez Egy rendszer – nem három-, viszont hatással van egymásra. A múlt, a jelen és a jövő nem három idővonal, aminek a húrjain, ha ügyesen pengetsz, egyensúlyt találsz- egyensúlyt csak a Jelenben, az Életben lehet találni. Tehát a látszólag három idővonal valójában Egy egész, és ez Egyben a Te idővonalad. Miközben a múltban időzöl, éppen nem vagy a jelenben- az egyetlen helyen, ahol a jövőt kreálhatod. 

Persze, sokan éppen azért ragadnak bele a múltba, mert valójában éppen a jövőtől tartanak. Habár a múlt feldolgozása fontos lenne, sokan nem erre használják az emlékek között való időtöltést - az ismerős fájdalom biztonságosabbnak tűnik, mint a változás következményei.

Ilyenkor minden új helyzetet a régi szemüvegen keresztül látunk: bizalmatlanul, félelemmel, előítélettel. Arról nem is beszélve, hogy a múlt következtetésein és hiedelmein egy egész élet épült fel. Nagyon alapos önrefelexiót igényel a valódi továbblépést – a könnyen elérhető instant aha-élmények csak pillanatnyi megnyugvásra elegendőek.

Hogyan hat a jelenedre, ha nem engeded el a múltat?

Nehezebben bízol meg másokban, mert egy régi csalódás újra és újra előkerül. Kihagysz új lehetőségeket, mert félsz, hogy megismétlődik egy kudarc. Ugyanazokat a szerepeket éled meg a kapcsolataidban, vagy úgy érzed, hogy ugyanazokat a köröket futod, új szereplőkkel, de régi forgatókönyv szerint. És közben érzed, ahogy eltelnek az évek. Egyre türelmetlenebbül éled meg ezeket az eseményeket. Feladnád, de nem tudod, hogy mit és mikor kellene ahhoz, hogy jobb legyen. Azok a bizonyos visszatartó emlékek pedig elveszik a mindennapok örömét, végül a jövőd lendületét.

Elengedni nem azt jelenti, hogy kitörlöd az emlékeidet. Nem lehet - és felesleges is - úgy tenni, mintha soha nem történt volna meg, ami megtörtént.
Az elengedés - az én olvasatomban - azt jelenti, hogy megváltoztatod a kapcsolatodat a múlttal. Nem felejtesz, de nem engeded meg, hogy uraljon. Nem tagadsz, de nem hagyod, hogy bénítson. Nem menekülsz előle, hanem megtanulod más fényben nézni.
Ez egy belső munka: új jelentést adni annak, ami történt, levonni a tanulságokat és engedni, hogy lassan erőforrássá váljon.

A jövőorientáltság ereje, hogy megnyílik a tér a jövő felé, miközben elismered és éled a jelent. Képes vagy reménnyel és tervekkel előre tekinteni. Ez ad lendületet, motivációt és értelmet. Hiszen amikor van előtted cél, akkor a mindennapi lépések is máshogy nyernek értelmet. Már nem motivációra van szükséged, hanem motivált vagy. 

Gyakorlati lépések a múlt elengedéséhez és a jövő felé forduláshoz

1. Írd le a történetedet
Vegyél elő egy papírt, és írd le a múltbeli eseményt, amin leginkább megragadt a figyelmed. Írd le minden részletét – majd írd le azt is, mit tanultál belőle. Ezzel elkezdheted átalakítani a fájdalmat tapasztalattá.

2. Engedd meg az érzéseidet
Sokan azért nem tudnak elengedni, mert soha nem adták meg maguknak az időt – mivel nem tanulták meg - a búcsúzásra, a haragra, a szomorúságra. A gyász különböző szakaszainak és  érzéseinek megélésével nyílik meg az út a feldolgozás felé.

3. Tervezz három apró jövőbeli lépést
Nem kell rögtön hatalmas terveket készíteni. Elég három kis lépés: egy új szokás, egy megfelelő találkozó, egy meghatározó esemény, vagy csak egy komoly selejtezés, a szembenézés igényével. Ezek indítják be a jövőorientáltságot.

4. Engedd be a reményt
A jövő nem más, mint a jelen ismétlődése – ha hagyod. De minden új nap lehetőség arra, hogy valami más tartalommal töltsd meg. A remény pedig az a belső motor lesz a folyamatban, ami képes elindítani a változást.

A paradoxon. Az elengedés és a jövőorientáltság nem egymás ellentétei, hanem kiegészítői. Ha megtanulod másként nézni a múltat, az nem eltűnik, hanem erőforrássá válik. Ez az erő az, ami lendületet ad a jövő felé. Az elengedés nem egy pillanat, hanem folyamat. Idő, türelem és önismeret kell hozzá. 

Ha szeretnéd tudni, te mennyire vagy képes a múltat elengedni és a jövő felé fordulni, töltsd ki a Múlt elengedése és jövőorientáltság önismereti kérdőívet. Ez lehet az első lépés ahhoz, hogy ne a múltad írja a jelened, hanem kezdd el te írni a jövődet. Nem ítélkezik, nem címkéz, csak egy pillanatnyi állapotot tükröz. Megmutatja, honnan indulsz.
drvaradieva.hu/onismeret/

dr. Váradi (Weisz) Éva
EMCC EIA Senior Coach
EMCC ESIA Coaching Supervisor
EMCC EQA program vezető oktató

• elengedés emlékek jövő felé fordulás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!