Négy nő: A mi családunkban nincsen válás - 13. rész
A Négy nő nem mese, hanem egy folytatásos webregény. Olyan kapcsolatokról és viszonyokról szól, amik lehetnének bármelyikőnk kapcsolatai vagy viszonyai. A négy nő mesél és mi megismerünk életeket, fájdalmakat, örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. Egyszóval kegyetlen.
Csal a Zoli! Bassza meg, ezt nem hittem volna! Belenéztem a telefonjába, és ott volt egy rakás sms. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy kitörölje őket. Úgy tűnik, komoly az ügy, nem egy munkahelyi, futó digi-dugiról van szó. Ki kell derítenem, mennyire mentek mélyre ebbe a „mérhetetlen szenvedélyben”, ahogy ő fogalmazott a ribinek az üzenetekben. Vahh, hánynom kell! Nekem ilyeneket anno nem írt. És az most lényegtelen, Szilvia, hogy nekem is van szeretőm. Ne beszélj már hülyeségeket, legalább te ne hergelj. Nem, itt szóba sem jöhet a válás. Nem osztozkodunk a vagyonon, eszem ágában sincs. Meg a gyerekeket sem szedjük szét. A mi családunkban soha nem volt még erre példa. Anyámék se mentek szét, pedig apámat elviselni nem lehetett könnyű. Be kellett fogni a fülünket, amikor verekedtek. Ott, a szép porcelánok között fojtogatta anyám hófehér gyöngysoros nyakát, miután elmentek az illusztris vendégek a fogadásról, amit anyámék adtak rendszeresen.
Szörnyűek voltak azok az éjszakák. Apám torkaszakadtából üvöltötte a lépcső aljáról fel az emeltre, hogy „Megbaszlak, Anita!” Addigra anyám felmenekült, és apám annyira be volt rúgva, hogy nem realizálta, fenn alszanak a gyerekei a szobáikban. Földhöz vágott egy Herendyt is menet közben. Anyám gyűlölte azokat a porcelánokat. Az anyósáéktól kapták mindet, mert nagyanyámnak szent meggyőződése volt, hogy ilyen holmikkal kell telepakolni a házat. Remegtek a porcelán libapásztrolánykák a rettenet tölgy szekreteren. Remegett anyám is a lépcsőfordulóban, én meg magamra húztam a takarót és az Este jót, este jó-t énekeltem, közben pedig azért rimánkodtam, hogy gyorsan legyen vége a világnak. Másnap reggel a konyhában anyám ugyanúgy mosolygott, mintha semmi nem történt volna az előző éjjelen. Apám az újságot olvasta és felénk dünnyögött egy sziát, amikor meglátott bennünket. Anyámnak lehetett valami ügyes technikája, amivel eltűntette a külsérelmi nyomokat magáról. Frissen vasalt volt és ruganyos, csak a fehér gyöngysor hiányzott a nyakáról, az valószínűleg elszakadhatott dulakodás közben.
Később, karácsony tájékán találtam egy árva gyöngyszemet a libapásztorlánykákkal telirakott szekreter mögött. Feltehetően figyelmetlen volt a takarító, ezért maradhatott ott a gyöngy hónapokon keresztül. Odaszaladtam anyámhoz, aki épp a zöldségesnek adta le a rendelést telefonon, és a kezébe nyomtam a fehér kis darabot. Sápadtan nézett maga elé, majd anélkül, hogy rámvetette volna tekintetét, elsüllyesztette a zsebébe. Januártól már nem az Ilonka takarított nálunk.
Érted már Szilvia? A mi családunkban nincsen válás. Akármi megtörténhet két ember között, de válás az nincs. Én ezt kaptam örökbe anyámtól.
Nóra
Az előző rész ITT olvasható! A teljes rovat pedig ITT!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez