Humbug. Nem úgy. Hülye szóviccel nem élünk, úgyhogy nem is mondjuk, ne is várjátok. Itt van az utóbbi pár év legsikeresebb indie rock csapatának legújabb albuma, a Humbug. Jópár kritika fejtegette már, maguk a srácok is mondták, sötétebb tónust, rockosabb vonalat akartak a Humbugon.

Minden, kvázi hamar befutott, jól kitalált zenei ötlettel feltört zenekar számára elérkezik ez a rettegett pillanat. Nem folytatható már az eddigi jól bevált irány, frissíteni kell, de merre? Az Arctic Monkey a rockosabb, teltebb hangzás felé fordul, de egyelőre bizony hiányzik onnan az a bizonyos, keményebb rockos tapasztalat. A kisfiús imidzsük mellé belefért a könnyed, energikus soft rock, de talán még korai volt nekik ez a váltás.

Mindenesetre a számok számos új, nagyon is meghatározó ötletet tartalmaznak. Külön kiemelném e kategóriában -persze kövezzetek meg - a Crying Lightning-ot, a sötét hangulatú Dangerous Animals-t, vagy a szinte James Bond betétdalnak írt Potion Approaching-t.

A srácok komolyan gondolták az imázsváltást, vagy csak simán nagyon unták már az indies lazaságot. Szerencséje az új albumnak, hogy most sem kell hiányolnunk a teljesen logikátlan zenei ötleteket, a hirtelen, szinte semmibevesző befejezéseket. Eklatáns példája ennek a Fire and the thud. A Cornerstone-t nyugodtan el lehetne akár a hatvanas években is adni, tökéletesen beleférne, ha még létezne, a Calipso/Calypso rádió és Dombóvári Gábor címlistájába. A szintén igen - saját magukhoz képest persze - darkosra sikeredett Dance Little Liar egyben akár spagetti westernbe is beférne, dohánytrágó Clint Eastwooddal, és jó sok ördögszekérrel. A Pretty Visitors viszont vagy lemaradt a korábbi korongokról, vagy csak valaki felpiszkálta őket (mondjuk a producer). Ekkor jegyezte meg honlapunk állandóan nemesen becézett (miért nincs ez már kész) informatikusa, hogy "na végre valami szám"...

• Arctic Monkey Humbug indie-rock

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!