Vannak helyek, amik valahogy már azelőtt ott élnek a fejünkben mielőtt a repülőgép felszállna, a jegy lefoglalva lenne, vagy a bőrönd egyáltalán előkerülne. A Dubai Mall számomra ilyen hely volt. Annyiszor hallottam róla, hogy egy idő után nehéz volt nem kíváncsinak lennem.
Hiszen valljuk be pont egy nőt ne érdekelne a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja? Újabb cél a saját kis bakancslistámon, hogy ha egyszer Dubaiba utazom, az egyik első utam ide vezet majd. Nem csak nézelődni. Megérteni. Átélni, hogy mit jelent az, amikor a vásárlás már nem csak tevékenység, hanem élmény, kardió és életstílus is.
A második történetem tehát egy olyan helyről fog szólni, amit már túl jól ismertem – anélkül, hogy valaha jártam volna már ott..
És egyszercsak… Beléptem. Oda, ahova minden nőnek be kell lépnie egyszer az életben. Oda, ahol Carrie Bradshaw sikítva vetné rá magát egy újabb pár designer cipőre, Emily Cooper már pózolna a tökéletes marketing sztorihoz, Blair Waldorf pedig koronának álcázott hajpánttal uralná a teret.
Minden csillog, illatos, világos, fényes. Viszont a Dubai Mall több, mint üzletek végtelen sora – itt kiállítások, művészetek, gasztronómiai csodák és kulturális találkozások várnak minden sarkon. Van benne egy hatalmas akvárium tele cápákkal, rájákkal és színes, úszkáló halfélékkel, egy múzeum is meghúzódik benne, sőt, még műjégpálya is, ahol a bevállalósak korcsolyázhatnak egy jót, meleg pulcsiban, sapkában és kesztyűben, miközben a kinti hőség meghaladja a 45 fokot.
Különös élményként helyi emberekkel is találkozhatsz – nőkkel, akik a fehér abaja alatt Manolo Blahnikban topognak el melletted, arannyal átszőtt selymet viselnek, és akik a sült krumplit kecses mozdulattal, a burka fátyla mögé bújva majszolják. A férfiakból előbb az illatuk érkezik meg: mély, fűszeres parfüm, ami úgy követi őket, mint egy láthatatlan árnyék. Fejükön hibátlanul megkötött ghutra – tökéletes redőkkel. Eleganciájuk csendes, mégis határozott; nem hivalkodnak, de lehetetlen nem észrevenni őket.
És mialatt céltalanul bolyongtam az egyik szinten – azon a ponton, amikor az ember már nem tudja, vásárolni jött, vagy csak eltévedt a lehetőségek között –, egy halk zene szűrődött ki az egyik ajtón. Nem bolt volt, nem étterem, valami egészen más. Egy múzeum, nevezetesen a dubai Arte Múzeum.
Belépve oda sötét tér fogadott, hatalmas falak, mennyezetig érő vásznak, és festmények – de nem úgy, ahogyan a budapesti Szépművészeti Múzeumban vagy a firenzei Uffizi Galériában. Itt életre kelt a művészet. A színek lassan úsztak szét a falakon, ecsetvonások születtek újra a szemem előtt, és mire észbe kaptam, Van Gogh Csillagos éjszakájában álltam – szerte szét körülöttem örvénylő csillagok. Aztán sorra megjelentek az önarcképei és kékes szemeivel belenézett a lelkembe. Egy ideig álltam nézését, majd visszapillantottam rá. Erős vonásaiban felfedeztem minden szenvedélyét és fájdalmát egyaránt. Elgondolkodni sem volt időm miféle titkokat hordozhat még ez az arc vagy mi okozhatta mély ráncait homlokán, egy újabb villanásban már ott volt előttem a Napraforgók című műve – a személyes kedvencem. Hirtelen Monet ködös tájai is körbefogtak, a Vízililiomok szinte úsztak a térben, sejtelmesen, álomszerűen. Mintha egy 3D-s moziban lettem volna vagy valamilyen virtuális világban. Pörögtek sorra minden évszázad remekművei, különös arcokkal, színes világokkal, havas tájakkal, pálmafákkal vagy éppen szalmabálákkal… mesevilágokkal és háborúkkal a háttérben.
És ekkor eszembe jutott, ahogy gyerekkoromban 1-1 téli estén a nagymamám lekapcsolta a villanyt, mi pedig csendben kuporogtunk az ágyon unokatestvéreimmel, miközben ő elővette a régi vetítőt, és meséket, képeket varázsolt a falra. Ugyanaz a megmagyarázhatatlan melegség töltött el most is. A fények hullámoztak körülöttem, a festmények csak úgy pörögtek le előttem, a zene átjárta minden porcikámat és én csak forogtam körbe és körbe, mint egy gyerek, aki először lát hóesést és nem akar lemaradni egyetlen pillanatáról sem.
Ez volt az a pillanat, amikor végre megértettem, mit is jelent Dubaiban „kultúrát fogyasztani”: itt nem csupán nézed a művészetet – benne vagy, vibrálsz vele együtt. Nem kívülről szemléled, hanem alatta, mellette vagy. Természetesen ezt is, mint sok mást, nem úgy tálalják, ahogy azt egy európai megszokhatta. Egy újabb hely, amely a modernséget arra használja, hogy megidézze a múltat, az évszázadok legfantasztikusabb és legismertebb művészeit, valamint alkotásaikat. Micsoda abszurdum, micsoda lenyűgöző paradoxon – …mint mikor hó esik a sivatagban, és senki sem kérdezi, miért. Hát, ez Dubai. Vagy inkább: ez is Dubai. Az ellentmondások városa – túlzásokkal, ragyogással átitatva.
Akárcsak az első mesémben, itt is önmagam keresésére indultam.
Annyi könnyítéssel, hogy ez a hely már az első pillanatban ismerősebb volt: a boltok, a ruhák, a cipők világa.
Mégis több lett végül. A kiállítás képkockái hozzátettek, ehhez az ismerős komforthoz.
Minden kedvenc boltom mellett megjelentek a művészettörténet órákról ismerős festmények, amik mindig inspiráltak és lenyűgöztek és előbújt egy saját emlék is gyermekkoromból.
Íme hát, ez lett a második mesém. Újabb bakancslistás helyszínre került pipa. Újabb kardió edzés, amit nem az edzőteremben, hanem csillogó kirakatok között teljesítettem. Újabb élmény, ami belém költözött. Újabb ruhaszerelem, ami a szekrényemben mostantól kiemelt helyet kap.
Ha Dubaiban jársz, ne hagyd ki a Dubai Mallt. Ne sétálj el mellette, ne hidd, hogy ez csak egy túlméretezett pláza, ahol úgysem vennél semmit, vagy csak az idődet pazarolnád. Mert ez nem csupán vásárlás, hanem találkozás. Egy lehetőség arra, hogy egy pillanatra megállj.
Talán a kínai negyed vörös lampionjai alatt. Vagy egy reggeli újrakezdésben, ahol az amerikai palacsintázóban a juharszirup valóban juharszirup ízű. Esetleg egy szabadesés-érzésben, miközben a zuhatagként aláhulló vízfal előtt állsz.
Mindenki máshogy éli meg ezt a pillanatot.
De egyvalami biztos: ha nyitott szemmel jársz, egy lépéssel közelebb kerülhetsz önmagadhoz.
Tornyai Dorina
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez