Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

David Beckham a magyar fővárosban - új figurát avattak a Madame Tussaud Budapestben

  • 2023. október 22.

Igazi szenzációval bővül a Madame Tussauds Budapest kínálata! Magyarországra érkezik a világ egyik leghíresebb sportolója, divatikonja és médiasztárja, David Beckham viaszmása. A 115-szörös angol válogatott középpályás, a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa, és a Miami csapatánál Messi jelenlegi “főnöke” néhány hónapig időzik majd Budapest belvárosában.

olvass tovább