Kulcsszó keresés /


Horrorfilmek, melyek annyira kikészítették a nézőket, hogy valóban következményekkel jártak

  • 2023. augusztus 15.

Mindannyiunk életében van olyan horrorfilm, ami sokáig kísértett miután megnéztük. Valahol ez normális, hiszen ez a célja az ilyen kategóriájú filmeknek. Azonban akár hiszed, akár nem, néhány horrorfilmet valójában azzal vádoltak, hogy olyan dolgokra kényszerítettek embereket, amelyeket máskor soha nem tettek volna meg, vagy olyan dolgokat tapasztaltak, melyeket korábban biztosan nem.

olvass tovább

Top 10, minden idők legjobb horrorfilmjei közül

Nem könnyű megmondani, hogy egy horror mitől lesz jó. Van aki arra esküszik, hogy minél több vér folyjon, a főszereplők minél gyakrabban sikoltozzanak, mások inkább azt szeretik, ha egyszerűen csak a pszichés megpróbáltatások miatt feszülnek pattanásig az idegeik, esetleg ha egy-egy bizarr történet kerül feldolgozásra. Ráadásul sokszor azt is nehéz meghatározni, hogy egy adott alkotás inkább a thriller vagy a horror műfaját erősíti-e. A most következő filmek azért kerültek a listára, mert vagy nagy klasszikusnak számítanak, vagy pedig egy átlag filmfogyasztó ereiben képesek megfagyasztani a vért.

olvass tovább

7 mozifilm, amit mindenképpen látnod kell szeptemberben

Hihetetlen, de már meg is érkezett az ősz, és ezzel együtt olyan filmek is moziba kerülnek, amelyekre már az év eleje óta várunk. Ezek közé tartozik például egy borzasztóan ijesztőnek ígérkező horror, Steven King Az című regényének filmes változata, illetve Reese Witherspoon új filmje, az Újra otthon, amely az előzetes alapján joggal lehet majd az elmúlt évek egyik, ha nem a legjobb vígjátéka. Természetesen ezek melltt még számíthatunk animációs mesére, romantikus drámára, és akciófilmre is, íme a legjobbak!

olvass tovább

6 film, amit meg kell nézned augusztusban

Úgy néz ki, idén augusztusban a mozikban minden az anyukák körül forog. Egy film arról, hogy milyen a változókorba lépni, némi kapuzárási pánikkal, egy arról, hogy milyen mindennek a közelében teherbe esni, illetve ismét egy film arról, hogy milyen édesanyaként némi „szabadnapot” (estét?) kivenni. Jön egy rettenetesen aranyos romantikus film, nagyon jó betétdalokkal. Egy zenés-táncos, ráadásul magyar film, illetve egy horror második része is azoknak, akik egy kis hidegrázásra vágynak a nagy forróságban.

olvass tovább

Báthory Erzsébet

  • 2011. szeptember 24.

A XVI századi Magyarország leghírhedtebb alakja. Vérszomjas gyilkosnak, szexuális abberációtól szenvedő, öregedő, hiú dámának, perverz fanatikusnak tartja a világ. Erőskezű erdélyi nemesasszony volt, aki több száz emberéletet oltott ki. Fiatal lányokat ölt, hogy vérükben megszépülhessen. Őrült volt, vagy a szerencsétlen gének áldozata? Báthory Erzsébet története borzalmas horror, mely a hatalom természetéről nyújt szokatlan, kíméletlenül éles képet.

olvass tovább

BAFTA díjas lett Christopher Lee

  • 2011. február 09.

Életműdíjjal tünteti ki Christopher Lee brit színészt, számos horrorklasszikus, köztük a Drakula főszereplőjét a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) vasárnapi díjátadó ceremóniáján. A BAFTA örökös tagsággal járó életműdíját korábban a filmművészet olyan kiemelkedő alakjai kapták meg, mint Alfred Hitchcock, Charlie Chaplin, Steven Spielberg vagy Elizabeth Taylor.

olvass tovább

Pandorum

  • 2010. március 11.

Félig sci-fi, félig horror, cseppet sem új műfaj. A Pandorumhoz sok hasonló filmet termelt már ki Hollywood, de pusztán azért kritizálni a filmet, mert félig Nyolcadik utas... és félig Halálhajó, tehát "koppintás", szerintünk nem fair. Ezen az alapon az 1902-es Utazás a Holdba óta nem szabadott volna sci-fit forgatni...

olvass tovább