Kulcsszó keresés /


Az amerikai divatikon búcsúja: 102 és félévesen hunyt el Iris Apfel

Women's Wear Daily lapnál dolgozott fiatal nőként, ahol mindössze 15 dollárt keresett. Mellette Elinor Johnson, belsőépítész mellett volt gyakornok. De az illusztrátor Robert Goodman asszisztenseként is feltűnt. 1948. február 22-én házasságot kötött Carl Apfellel, és két évvel később együtt megalapították az Old World Weavers textilipari céget, amit 1992-ig vezettek is. Ekkor mentek nyugdíjba, viszont 2019-ben, 97 éves korában Iris modellnek szerződött: az egyik legnagyobb ügynökséghez az IMG-hez, és maga Tommy Hilfiger bátorította, hogy írja alá a szerződést. Iris Apfel neve azonban nem csak a divatszakmában jelentős, mivel lakberendezőként ő és a lakberendezői alkotásai fennmaradtak: 9 amerikai elnök is az általa megálmodott szobákban élte életét a kormányzása alatt a Fehér Házban. A Nő, aki fény volt a világban.

olvass tovább

Ryan Gosling a TAG Heuer új márkanagykövete

  • 2021. október 18.

A svájci luxus órákat gyártó márka bejelentette, hogy világelsőként márkanagyköveti szerződést írt alá Ryan Goslinggal, aki nemcsak generációjának egyik kiemelkedő színésze, hanem filmcsillag, akinek főszerepei már most ikonikusak.

olvass tovább

Inki.tech: 3 millió eurós kockázati tőkebefektetéssel növekedhet tovább a román-magyar startup

  • 2018. január 05.

A Helvetia Ventures vezetésével 3 millió euró volumenű befektetési kört jelentett be az inki.tech, amellyel tovább bővíti üzleti jelenlétét és erőteljesen fejleszti szolgáltatásait. A részben magyar alapítású "device as a service" szolgáltató cég irodai eszközöket, például laptopokat, táblagépeket és telefonokat kínál vállalkozásoknak hosszú távú bérleti szerződés keretében, teljesen integrált biztosítással, valamint karbantartási és információbiztonsági szolgáltatásokkal. A svájci, főként biztosítási szektorra fókuszáló Helvetia Ventures mellett az Autonom és a The Mavers is befektetett a cégbe, mellyel az inki.tech tovább terjeszkedhet a nyugat-európai piacokon.

olvass tovább

Modellszakma – szerződni tudni kell!

  • 2015. augusztus 12.

Egy modell karrierjének alakulása elsősorban a modell hozzáállásán múlik, de természetesen az sem mindegy, hogy milyen szellemiségű ügynökség egyengeti az útját. Érdemes többféle szempontot figyelembe venni, amikor teljesen kezdőként belecsöppenünk ebbe a különleges, csillogó szakmába.

olvass tovább

Hogyan válasszunk irodát?

  • 2014. szeptember 16.

Egy új vállalkozás indításakor vagy egy meglévő bővítésekor komoly feladat a megfelelő irodahelyiség kiválasztása, aminek csak az igények és az elvárások pontos ismeretével, valamint kellő óvatossággal érdemes nekiindulni. A CA IMMO összegyűjtötte azokat a szempontokat, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül irodakeresés során, illetve a szerződés aláírása után.

olvass tovább

Palvin Barbara - tengerkék szemek

  • 2011. június 28.

Stella McCartney, Calzedonia kampány, nemzetközi szerződések, címlapfotók. A magyar lány körül alaposan felforrt a levegő, hiszen 17 éves kora ellenére máris komoly nemzetközi karriert tudhat magáénak. Palvin Barbarát alig négy éves karrierje alatt megismerte a modellszakma és a divatvilág, így joggal mondhatjuk: világsztárral van dolgunk.

olvass tovább