Kovács-Vass Réka

Érdekel az emberi kommunikáció és a pszichológia, mindemellett minden, ami kreativitást és fantáziát igényel. Imádom a filmeket és a sorozatokat, amikről szívesen írok is, illetve úgy gondolom, hogy a világról való tanulás, tájékozódás, és a lelki fejlődés legjobb módja az utazás. Szeretem folyamatosan bővíteni a gasztronómiával, divattal, és szépségápolással kapcsolatos ismereteimet, amikről örömmel meg is fogalmazom a véleményem.





7 film érettségizőknek (és mindenkinek, aki visszasírja azt az időszakot)

A májussal együtt az érettségi időszaka is elérkezett, ami miatt valószínűleg jó páran kissé álmatlan éjszakák elé néznek az elkövetkező pár hétben. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez a felnőtté válás eleje, és az egyik legszebb időszak kezdete. A következő filmeket mindenki imádni fogja, aki éppen élete nagy megmérettetésére készül, illetve mindazok, akik szívesen röppennének vissza az időben egy picit a kamaszkoruk végére, amely így utólag annyira gondtalannak és egyszerűnek tűnik.

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj tavasszal fehér ruhákat

A fehér ruha legalább akkor jolly joker, mint a kis fekete ruha, hiszen bármilyen alkalomra megfelel, ráadásul kombinálhatjuk bőrdzsekivel vagy farmerdzsekivel, de akár színes és mintás blézerekkel is. Ha kicsit elegánsabb összeállítást szeretnénk, viseljünk magassarkút, ha pedig lazábbat, akkor bakancsot vagy sportcipőt.

olvass tovább

A rendszeres nyújtás 5+1 legnagyobb előnye

Hiába járunk rendszeresen futni, vagy edzőterembe, mégis, a nyújtást hajlamosak vagyunk elsunnyogni, és úgy tenni, mintha nem is lenne annyira fontos része a testmozgásnak. Pedig nem véletlenül szokták hangsúlyozni, milyen fontos az edzéseket követően nyújtani, ugyanis sokkal több előnye van, mint elsőre gondolnád!

olvass tovább

Stílusiskola: így viselj tavasszal csizmákat

Az, hogy egyre jobbra fordul az idő, még nem jelenti azt, hogy búcsút kellene mondanunk kedvenc csizmáinknak. Egyelőre egyébként is nehéz eldönteni, hogy tavasz van-e már, inkább még tél, így érdemes olyan outfiteket választani, amelyek mindkét szezonnak megfelelnek. Egy csinos ruhát vagy szoknyát még stílusosabbá tesz, ha csizmát választunk hozzá!

olvass tovább

Top10: különleges húsvéti tojások

Ez a húsvét nem olyan lesz, mint amilyet eddig megszokhattunk, azonban pont emiatt érdemes lehet legalább az otthonunkba becsempészni az ünnep hangulatát. Gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas program lehet a tojások festése vagy kreatív dekorálása. Mutatjuk is a kedvenceinket!

olvass tovább