A párkapcsolati egyensúly nem az 50-50%-nál kezdődik

A kiegyensúlyozottsághoz viszont elengedhetetlen, hogy tudjam, van mellettem egy olyan társ, aki elkap, amikor zuhannék. Aki figyel rám, és akinek én is minden apró rezdülését figyelem. Aki segít, ha elakadok az utamon, és akinek megfoghatom a kezét, ha egyedül érzem magam. Aki nem várja el, hogy mindig a legjobb formámat hozzam, és akit én is szeretek azokon a napokon is, amikor „ istenbizony” az őrületbe kerget. Aki nem csak a társam, de a legjobb barátom is. Akire bátran rámerem bízni a döntéseket, mert pontosan tudom, hogy belekalkulálja az én elveimet is, és aki bizalommal eltudja fogadni azt, ha épp én hozok meg egy döntést kettőnk helyett. Aki sokszor jobban ismer, mint én saját magam. Aki kiegészíti a hiányzó darabkáimat, és akivel közösen segítjük egymást a fejlődésben.

Mert a párkapcsolati egyensúly nem az 50-50% - ról szól.

A párkapcsolati egyensúly ott kezdődik, hogy képesek vagyunk tiszteletben tartani a társunk számára fontos elveket, és ezek mentén igyekszünk kialakítani a közös szabályainkat. Együtt törekszünk arra, hogy egészek legyünk a nap végén.

Ha a megfelelő társ van mellettünk, akkor nem lesz számára teher, ha nehezebben kelünk fel, így neki kell jobban odatennie magát az otthoni – reggeli őrületbe. Ellenben ő is pontosan tudni fogja, hogy levisszük a szemetet, ha a munkahelyi teendők miatt kevesebb energiája marad az otthoni feladatokra a nap végén.

Egy kapcsolat olyan, mint az öltözék: Ha nincs meg az összhang, kész katasztrófa!”

A párkapcsolati egyensúly – véleményem szerint – nem más, mint a kimondatlan szabályok közös kis egésze, amelyek mentén haladtok a közös utatokon. A lényeg az egészben rejlik. Amit ketten, együtt megalkottok az út végére.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Dibáczi Dóra

Az életemben mindigis központi szerepet töltött be az írás. Gyerekkoromtól kezdve amolyan gyógyírként használtam. Egy menedéknek. Ami mögé elbújhatok, közben pedig mégis ki adhatom magamból ami a lelkemet nyomja. Egy idő után aztán a környezetem hívta fel rá a figyelmem, hogy ez az érzék több annál, minthogy magamnak írjak egy füzetbe, ès talán segíthetnék a történeteimmel, gondolataimmal másoknak is. Mivel az írás mellett az empátia és a segítőkészség az, ami számomra mèg rendkívül fontos, így már csak egy nagy adag bàtorság kellett, hogy ràlépjek egy olyan útra, amire mindig is vágytam.. Írjak. Ne csak magamnak, Nektek is. Van mèg mit tanulnom, ès nèha mèg meztelennek érzem magam egy - egy mélyebb gondolat megfogalmazása után, de ha a soraim már csak egy embernek is segítenek, jókor - jó időben, akkor elmondhatom: cèlba értem!