Aki nem hagyja magát szeretni

A párkapcsolatba manapság csak elvenni megyünk, mintha csak egy puszibolt lenne az, ahol ingyen elvehetjük, ami kell: gyöngédséget, odafigyelést, szexet, elismerő szavakat, és a létező összes szeretetnyelvet. És amikor társunk széttárja a kezét, hogy elnézést, kifogyott a készlet, hozz is magaddal valamit, ha elvenni akarsz, akkor talán még felháborodva szitkozódunk is, hogy micsoda bárdolatlanság, hálátlanság, és mily nagyfokú gondatlanság, felelőtlenség mindez a másik részéről.

A nő lelkizik, tépelődik, végül az ész, és a belekódolt társadalmi normák, az anyai ösztön, és a családi minta sürgető szavára hallgat. Fogja magát, és kényelmesen elhelyezkedik a párkapcsolat védelmező ölében, a biztonság örömlánya lesz, a komfortzónájának kéjnője. Nem akar magára maradni, inkább támaszkodik, mert az egyedüllét réme erősebb az elköteleződéstől való rettegéstől. Anyagi biztonsága, és biológiai vekkere elhallgattatása érdekében szisztematikusan felépít egy üres kagylóhéj életet, egy kirakatéletet, és feligazítja a mosolyálarcot. Bár kapcsolatban él, mégis előfordul, hogy élete végéig immúnis marad az elkötelezett szerelemre, a közös élményekre, a teljes élet szövetségére, a kötelék valódi biztonságára.

Aki nem hagyja magát szeretni, az úgy próbál meghitt emberi kapcsolatokban létezni, hogy nem kötelezi el, nem adja át egészen önmagát. Ahol nincs elköteleződés, ott nincs meghitt párkapcsolat.

A lelke mélyén nem is vágyik kötelékre, a gyerek csak nyűg, szabad, pillangó létének akadályozója, közben belesimulna a sablonba, úgy bízik abban, hogy megszokja a férfit, és nem rabláncként éli majd meg a családi életet. És van, amikor kizárólag az anyaság iránti kínzó, mérhetetlen vágya hajtja, csupán ez ösztönzi őt, hogy párt válasszon. Kifinomult érzékkel biológiai szelekciót végez, erős, ambiciózus, domináns hímet választ, aki a leginkább alkalmas arra, hogy anyává tegye őt, és legyen segítségére a gyerek felnevelésében. Az anyaság vágya a legerősebb késztetés, képes minden félelmet, és fóbiát háttérbe szorítani.

A párkapcsolat biztonsága érdekében esztelen, semmitmondó és tökéletes értelmetlen érvekkel magyarázva, néha képes még az anyai ösztönt is mélyre rejteni, elsorvasztani önmagában. Az ilyen időpazarló, lemondásra késztető együttélésekben való bennrekedés során, az idő múlásával önmagában is elveszíti a hitét, azt gondolja, soha nem elég jó, de hátha mégis… Saját magában elbizonytalanodva még nehezebben hozza meg azt a döntést, hogy kilép a kapcsolatból. Az a férfi mélyíti el a bizonytalanságérzését, akitől a megerősítést várná.

Aki nem hagyja magát szeretni, az úgy próbál meghitt emberi kapcsolatokban létezni, hogy nem kötelezi el, nem adja át egészen önmagát. Ahol nincs elköteleződés, ott nincs párkapcsolat. Aki önmagát adja, és átadja önmagát, az engedi, hogy lefegyverezzék, hogy lehulljon a lábai elé minden önvédelmi fegyver. Feltartott kezekkel megadja magát, és elhiszi, hogy minden taktikának, alakoskodásnak, játszmának, háborúnak vége, végre megpihenhet, élethosszig tartó boldog napok jönnek.

• elköteleződés fóbia intimitás meghitt párkapcsolat

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.