Az elfogadást befolyásolhatja az identitás és a kor, de a szerelmet nem

Ha jobban belegondolunk, a felépített elvárásokkal és beskatulyázásokkal, a szerelmet próbáljuk kontrollálni. A szerelmet, ami megfoghatatlan, ami váratlan, ami egy olyan állapot, amibe nincs beleszólásunk. Az ember hajlamos arra, hogy elhiggye, hogy mindent képes befolyásolni. Az ember hajlamos arra, hogy mindent kézbe akarjon tartani. Az ember imádja azt érezni, hogy minden és mindenki felett hatalma van, s ezt bizony a szerelemnél is próbálja bevetni. Aztán, amikor valamit nem sikerül befolyásolnia, akkor vagy legyintve feláll és továbbáll, egyáltalán nem törődve többé vele, vagy összezavarodik, hogy akkor itt most mi is történik, vagy a harmadik opciót, a csakazértis-t választja. Csakazértis megmutatom, hogy képes vagyok rá. Ismerős, igaz?

Hányszor volt olyan döntésed, amikor képtelen voltál feladni valamit, és inkább a belső büszkeségre hallgattál, hogy csakazértis megcsinálod? A csakazértis-hozzáállást akkor is választhatjuk, amikor nem akarunk bevallani valami olyat, ami talán szégyent hozna ránk, amitől nem lennénk már azok, akiket a barátaink vagy a családtagjaink szeretnek. A csakazértis-hozzáállás egyszerre büszkeség, egyszerre pozitív, kitartó és önfejű, és egyszerre a megfelelési-kényszer megágyazott fekhelye. De a szégyenérzet sem válogat. Egy kicsit a szerelem érzése meg is követeli, hogy szégyenlősen bánj vele, hogy szégyenkezz magad miatt. Van, amikor a családunk nem fogadja el a párunkat, és van olyan is, amikor a párunk családja nem fogad el minket x okok miatt. Az elfogadás kérdését befolyásolhatja az identitás, a kor, a származás, a politikai háttér. Az elfogadást igen, de a szerelmet nem.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!