Benne maradni nem jó, kilépni nincs bátorságunk – a se veled, se nélküled kapcsolatok lélektana

Gyakran éppen önmagunkat helyezzük méltatlan szerepekbe, mert így akarjuk, ez a döntésünk. Valójában a teljes önátadást utasítjuk el, nem tudunk teljes lényünkkel, szívvel, energiával, százszázalékos, tiszta bizalommal megnyílni. Közeledünk, távolodunk, megriaszt a stabilitás. Saját elköteleződési problémáink nem engedik, hogy teljes értékű és egyenrangú kapcsolatokat alakíthassunk ki. Biztonságosabbnak és kevésbé macerásnak érezzük, ha soha nem kerül sor a döntés meghozatalára, házasságra, a közös jövő tervezésére.

A szívünk mélyén életszövetségre vágyunk, társra, akivel hazaérkezünk egymásban, mégsem hisszük, el, hogy jár nekünk a jobb, a több, hogy igenis állhatunk az első helyen valaki más életében, lehetünk Egyetlenek.

Ha egy kapcsolat sok év elteltével sem jut el a felvállalásig, el kell gondolkodnunk, hogy mit is keresünk benne. Mert egy prolongált kapcsolat nem döntés, hanem egy bármikor feladható lehetőség. A folyamatos összeveszések, grandiózus kibékülések, költözködések, nagy visszahurcolkodások mind ezt a tényt bizonyítják, hiszen egy komolyabb konfliktusnál újra és újra felmerül a kérdés, hogy mit is keresünk egymás mellett. Felemészt, megöl a héjanász, előkerül a kapcsolat megkérdőjelezése. Pedig az elköteleződés a másiknak való feltétel nélküli, teljes önátadást jelenti, minden nehézségével, örömével, a jó és kevésbé jó folytonos körforgásával, dinamikájával. Ezt a fajta elkötelezettséget igazi döntés nélkül nem lehet eljátszani, nem lehet félig benne lenni, hogy bármikor kiszállhassak, mert vagy teljesen átadom magam, vagy nem.

A kezdetekkor már jobb finoman, de határozottan kinyilatkoztatni elvárásainkat és vágyainkat, vagyis bölcsebb tisztázni a játék nevét. És ha az elképzelések nem egyeznek, okosabb elbúcsúzni egymástól, mielőtt még végzetesen kötődni kezdenénk. Azoknak a pároknak pedig, akik rendszeresen szakítanak, majd újrakezdik a kapcsolatot, érdemes hosszú, tisztázó beszélgetések során önvizsgálatot tartaniuk, - akár párterápia segítségével - hogy kiderüljön, mi az oka annak, hogy újra és újra ugyanazt a széthulló majd újra összekapaszkodó viselkedésmintát követik.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.