Ha te nem lennél

Ha te nem lennél én nélküled is lélegeznék, csak úgy ellennék, tehetségesen menedzselném a saját életemet, örülnék a sikereimnek, de este az üres előszoba puha, nesztelen csendjébe motyognám, hogy drágám megjöttem. Ha te nem lennél, én akkor is bevallanám önmagamnak az utcai lámpák fényében, túl egy újabb furcsa randin, hogy halálosan unom már a nőt, aki nélküled vagyok.

Te kivennél a kezemből minden önvédelmi fegyvert, és feltartott kezekkel megadnám neked magam, és elhinném, akárcsak most, hogy minden háborúnak vége, élethosszig tartó boldog napok jönnek.

Akkor én egyedül nézném a naplementét, a legjobb pezsgőt kortyolva, de unnám már önmagam szeretetét, a tökélyre fejlesztett, túlbuzgó önszeretetemet, az erőltetett pozitív gondolataimat, még jobban a saját társaságomat. Ha te nem lennél, én mindenféle fura alakkal találkozgatnék, szívtörött lelki sérültekkel, újabb vírusokkal a társkeresőn, lúzerekkel, tétlen kanapéhuszárokkal, férfikorba lépett, felelősségvállalásra képtelen gyermekemberekkel, jó és rossz fiúkkal, védtelen nő volnék én a huszonegyedik századi vadnyugaton, de nem félnék megvédeni magam. Ha te nem lennél, én magamra venném és elfogadnám az egyedüllét állapotát, és matematikai blődségeket állítanék fel, csak úgy, csípőből hangoztatnám, hogy az egy igenis több, mint kettő. Belebújnék a nélküled állapotába, de nem tetszene, olyan lenne, mint egy rosszul szabott ruha, feszengenék benne, és alig várnám, hogy a nap végén kibújjak belőle. Ha te nem lennél, én gyönyörű helyeken egyedül utaznék, és magányosan, némán kattintgatnám a fényképezőgépemet, magányos, státuszomban megrekedt utazó volnék. A többiek vagy rám sem hederítenének, vagy a némi szociális érzékenységgel megáldott utasok lopva figyelnének, és gondolatban élettörténetet szőnének rólam, és megpróbálnák kitalálni, miért egyedül utazom.

Ha te nem lennél, én téged várnálak. Te kivennél a kezemből minden önvédelmi fegyvert, és feltartott kezekkel megadnám neked magam, és elhinném, akárcsak most, hogy minden háborúnak vége, élethosszig tartó boldog napok jönnek.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Király Eszter

A párkapcsolat tartja elénk a legélesebb, leghitelesebb tükröt önmagunkról. Megláthatjuk benne saját pompánkat is, de a hiány mindig jéghidegen fog arcul csapni. Belenézni abba a tükörbe, amit a társad tart neked mindig nehéz. Elfuthatunk a saját tükörképünk elől, és megpróbálhatunk olyan látványt találni, ami megfelelő, amit el tudunk viselni, de bárkihez is szaladunk, csak saját magunkat fogjuk látni benne. A tükröt dühödten, össze lehet törni, de eljuthatunk olyan szintekre, ahol képesek vagyunk önkritikával, önismerettel szemlélni a gyengeségeinket, így a kapcsolatunk réseit, hibáit is. Ebben a felismerésben, és fejlődésben segítek az írásaimmal. Cikkeim a párkapcsolati témákon túl érintik a női-férfi szerepegyensúly fennmaradásának, és a hagyományos értékek megőrzésének fontosságát is.