Miért harcolnak a nők a férfiért?

Mindez azért, mert valaki az elején olyan marhára „büszke”, hogy nem vállalja fel a sebezhetőségét és a valódi érzéseit, mert félti magát, nehogy sérüljön. És tetszik, nem tetszik ezek általában mi vagyunk csajok, mert van a fejünkben egy olyan elvárás, hogy „lépjen a férfi, jöjjön ő, udvaroljon hevesen, mondja ki előbb ő mit akar, de előbb azért hozza le a csillagokat…majd utána esetleg eldöntöm, hogy mi legyen a sorsa…”

Nem mondom, hogy ez az elvárás teljesen hamis! De tudni kell, hogy két út van. Az egyik, amikor a kapcsolat elején ilyen, udvarol hevesen, jön, akar. Imponálsz neki, mert meg akar kapni. Még szerelmesnek is érezheti magát a szentem olyan erős benne a vágy, de sokszor – miután már megkapott erős visszaesés jön, mert megkapta, amit akart. Lányok meg kell értenünk, hogy ez a kezdeti lángolás klassz ugyan, de ott még nem feltétlenül a mély érzelmeké a hangsúly, még ha úgy is tűnik akkor sem!

A mély szeretet kialakulásához idő kell, a férfinak tapasztalnia kell téged, mire ez fellobban benne. Nem az odalevés, a lelkesedés, az imádás, hanem a mély szeretet. Nehéz ezt kivárni, mert olyankor egyoldalú a dolog, úgy tűnik te csak adsz, ő meg nagy kegyesen (talán) fogadja. De vigasztaljon az a tudat, ha egy férfiban egyszer fellobban a szeretet, akkor az nagyon mély tud lenni…

Mi lányok is sérülünk sokszor, de ha egy férfi sérül, ha egy férfiban törik össze a mély szeretet az benne iszonyatos sebeket okoz. Nagyon össze tudjuk törni a férfiakat, nem árt ezzel tisztában lennünk. Ezért érzem ezt az utat a szerelem és alázat útjának, mert itt le kell győznünk önmagunkat, a hisztis büszkeségünket valódi tartásra és méltóságra kell cserélnünk és ezt csak egy olyan férfiért tudjuk megtenni, aki valójában lenyűgöz és lelkesít, akit valójában szeretni tudunk emberként is férfiként is. Akit nem manipulálni akarunk, nem magunk alá gyűrni, hanem szeretni. Tisztán, őszintén, játszmamentesen, és akit nem fogunk összetörni, ha ezt viszonozza és ő is szeret bennünket.

Hogy teljes legyen a kép nem szabad a másik oldalról sem megfeledkeznünk: amikor túl megy egy határon, amikor már nehéz, amikor már fáj a figyelmetlenség, amikor egyedül érzed magad, akkor is az őszinte önfelvállalás útja visz előre. Nemet mondani, határokat húzni és lépni is tudni kell! „Figyelj, ugye tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem? De azt érzem, hogy fáradok és ez nagyon fáj nekem….szomorú vagyok és szenvedek melletted, mert szükségem van arra, hogy valaki figyeljen rám és átöleljen…Megtennéd ezt nekem? Nem? Sajnálom, mert én tényleg tudlak szeretni téged…De önmagamra is figyelnem kell….Úgyhogy szia!”

Előző

2 / 2. oldal