Morális zsákutcák, avagy a helyes és a vágyott cselekedetek dilemmái

De elégszer tesszük fel vajon önmagunknak a kérdést, hogy nekünk mit is jelent a jó?

Feltesszük minden ilyen nehéz döntésnél? Ha nem, akkor fel kellene, sürgősen. Kényelmetlen? Kellemetlen? Az lesz, mert úgy fogjuk érezni, hogy kilógunk a sorból, ami az emberek többségének sosem okozott jó érzést, és határozottan nyugtalanító, amikor magunkat kell olyan kontextusba helyezni, ami a társadalmi többség által rossznak vagy elítéltnek definiált. Egyszerűen a társadalmi öntudatunk és létünk teljes egészében taszítja ezt a hozzáállást, mert rettegünk a kirekesztéstől, a túlélési ösztön az együttműködésre és beépülésre hajt minket.

Ebben nőttünk fel, ebben nevelkedünk, és majdnem minden társadalomvezetési, politikai módszertan ezen alapul, hiszen ekkora embertömegeket csak kollektív szabályokkal és öntudatképzéssel lehet vezetni. Azonban úgy gondolom, hogy egyénként személyes felelősségünk óvni és folyamatosan építeni a saját személyiségünket is. Ehhez muszáj megküzdenünk az egyetemleges regulákkal, nézetekkel, meg kell kérdőjeleznünk őket a mindennapi helyzetekben, amikbe kerülünk. Nem azért, mert muszáj ellenszegülni. Nem azért, mert mindenáron lázadni kell, vagy kitűnni, hanem azért, mert meg kell adnunk magunknak az esélyt a saját tempónkban való személyiségfejlődésre. Mert nem mindig minden úgy jó nekünk, ahogy az a többi embernek jó. Bizonyos leckéket és tapasztalatokat mindenki más és más élethelyzetben, szakaszban tanul meg és él át, és erre nem lehet átfogó tankönyvi szabályokat képezni, hogy kinek mikor jön el az életében.

Ezért néha álljunk meg egy pillanatra, amikor érezzük azt a kényelmetlenséget magunkban, és tisztázzuk, hogy nekünk jó-e, ami történik velünk, vagy ahogy éppen cselekedni tervezünk. Mitől érezzük rosszul valójában magunkat: attól, hogy megtettük, amit megtettünk, vagy attól, hogy mások szerint valami rossz, elítélendő dolgot tettünk? Beszélgessünk magunkkal, érdekeljen a saját véleményünk arról, ami történik, és a megválaszolt információk alapján hozzuk meg és adott időközönként bíráljuk felül döntéseinket.

Előző

2 / 2. oldal

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.