Napi Júlia: Ismeretlen ismerős

Ismerjük egymást valójában? Mennyi idő kell ahhoz, hogy kiismerd a másikat? Lehetséges ez igazi önismeret nélkül? Lehetséges ez a kapcsolataink nélkül? Az emberi kapcsolataink a legnagyobb tanítómestereink. Szembeállítanak minden olyannal, amit igyekszünk elrejteni még magunk elől is. De az álarcok előbb vagy utóbb lehullanak, és feltárul minden rejtett részünk. Akkor kell eldöntenünk, hogy valóban szeretünk-e vagy csak a saját illúzióinkat kergetjük.

- Szeretnék veled megismerkedni. – mondta a nő.

- Nagyon is jól ismerlek! - válaszolta a férfi és belecsókolt a nyakába, pont úgy ahogy szokott. Bal kezével átfogta a derekát, magához húzta, beleszagolt a hajába, majd a hajtól szabad pici, illatos bőrre egy gyors csókot nyomott. Pont úgy ahogy minden alkalommal.

- Megismerkednél velem?- kérdezte újra a nő.

- Ismerlek. Illatos a nyakad. Mikor belecsókolok, egy kicsit elhúzod magad ösztönösen, hogy játszhass. Hogy akarjalak és birtokolhassalak. Ismerem minden mozdulatod.

- Bemutatkozom. Jó?- válaszolta a nő

- Ez most megint valami játék? Nálam jobban senki sem ismer. Most, mivel valamit mondanál, de mégsem mondod hisz szerinted tudnom kéne, a következő mondatod alatt toppantani fogsz a bal lábaddal, aztán idegesen pakolni kezdesz, elmosogatsz, a ruhát kiteríted, a krumplit meghámozod, majd otthagyod, a kabátod felveszed, a zipzárt nem húzod fel, kivonulsz és rágyújtasz egy cigarettára, majd eldobod. Visszajössz, sóhajtasz, villan a szemed és megbocsátasz, mert nem is haragudtál.

- Kérlek, ismerkedj meg velem! - mondta halkan a nő.

- Rendben. Akkor játsszuk ezt. Amikor gyerek voltál egyedül érezted magad ezért kóboroltál, fákat ölelgettél és virágokkal beszélgettél titokban. Soha sem tudtad eldönteni, hogy akarsz-e normális életet. Aztán mikor elfáradtál, akartál, de nem tudtál maradni, és irigyelted azokat kik képesek erre. Vadóc voltál. Lázadó. Nehéz életed volt, sokat harcoltál, főleg magaddal. Mégis ügyesen megoldottál mindent, és klassz nő lettél.

Minden nap megpróbállak kiismerni a mozdulataidból, abból, amit mesélsz, ahogy sírsz vagy, ahogy nevetsz. A nyakad pedig a legfinomabb illatú az egész világon. - mondta a férfi és csak félig húzta fel mosolyát az ajka szélén.

A nő kibújt a cipőjéből, a ruhából kicsúszott a teste és a nagy fotelba ült. A lábát felhúzta. Csak ült. Csendesen.

- Szeretem, mikor a lábad felhúzod. Szeretem, hogy úgy teszel mintha megközelíthetetlen lennél. Szeretem, hogy tudom mi is jár közben a fejedben. - folytatta a férfi és a fotel elé térdelt.

1 / 2. oldal

Következő

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.