Illetve csak akkor, ha tudod, hogy nemsokára felveszed a kabátod es elmész, rágyújtasz egy cigire és olyan kifogást fújsz ki, amit még nem használtál el. Kérlek, azt add nekem.

- Mindjárt kész a kávé, nem várod meg? –kérdezem majd, irányodba helyezve egy félmosolyt.

- Nem, nem, sok a dolgom ma, tudod…- szabadkozol, a hajadba túrva, és én tudom pontosan. Hányszor játszottuk már ezt el. Százezerszer elhasznált kifogás vagy, mindig ugyanaz a pont a mondat végén.

Behunyom majd a szemem és elképzelem, milyen lenne, ha igazán szeretnél, forrón, mint a kávé, amit véletlen magamra löttyintek. Szerethetnél annyira, hogy fájjon, ha nem érhetsz hozzám, de csak a feketém forróságát érzem, az érintésed nyoma helyett a bőrömön.

- Jó ég, jól vagy?- kérded még, az ajtóból visszafordulva homlokodon redőkkel.

- Persze, persze, csak kicsit megégetett, semmiség.

Te is ilyen vagy. Kicsit felkavarsz, leforrázol ugyanazokkal a szavakkal, amiket akár diktafonra is vehetnék. De nem zavar, már nem nézek a hátad után, ahogy becsukódik mögötted az ajtó.

Kérlek, ne szeress, ha nem mersz.

Kérlek, menj, ne pazaroljuk egymás idejét félig volt szeretlekekkel.

Ne legyél itt se teljesen, se félig, mert jelenléted elvonja a figyelmem arról, hogy rajtad keresztül is csak magamat akarom szeretni.

Kérlek, ne szeress, ha miután összeérnek világaink úgy bomlanak szét, mintha csak véletlen ütköztek volna, mint két halovány fényű szentjánosbogár.

Ne szeress, ha nem az én szememmel látod magad, ha nem tudod, hogy akkor is gyönyörű vagy, ha hazudsz, ha azt hazudod magadnak, hogy az az élet, amit élsz elég.

• érzések lélekhangok szeretni

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!