Kulcsszó keresés /


Egy bizonytalan ember mellett örök a bűntudat

  • 2021. február 15.

Egy párkapcsolatban fontos az őszinteség, a tisztelet, egymás támogatása és a lojalitás. Azonban annál kevés dolog nehezebb, amikor a társunk folyamatosan megkérdőjelezi, amit teszünk, amit gondolunk. Hiszen ezzel óriási terhet pakol ránk, saját belső bizonytalanságából kifolyólag. Íme néhány jel, ami megmutatja, hogy valóban egy ilyen férfi mellett éled napjaid:

olvass tovább

Merkúr fordulása

  • 2021. február 03.

Merkúr január 30-án megállt az égen (nyilván szimbolikusan) és elkezdte idei első hátráló mozgását, ami 2021. február 21-ig tart. Ebben az időben lehetőséget ad számunkra, hogy átgondoljunk dolgokat, és mintegy felvezeti Jupiter lépését, aki szinte ugyanebben az égi helyzetben fordul majd meg később, és járja be ugyanazt az utat, amit most Merkúr megtesz. Tehát aki most odafigyel, és megfigyeli hétköznapi életében mi az, amin túl kell lépni, az Jupiter hasonló munkája során, már nem azon kell dolgozzon, hogy mi is az amit meg kéne érteni és túllépni rajta, hanem már arra tudja majd helyezni a fókuszt, hogy más szemszögből értse meg, és így lépjen tudatossága magasabb szintjére.

olvass tovább

Irányt mutat – Jeep Compass 4xe Plug-in Hybrid (PHEV)

Pár ével ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Jeep elektromos hajtást kapjon. Nagy motortérfogat, macho férfias megjelenés, amelyhez nem passzolt volna egy cingár hangú 1,3 literes benzines erőforrás és egy halkan, szinte némán zümmögő villanymotor kettőse. Hát ez is egy olyan dolog, ami változik. Lassan egy éve jelent meg ugyanis a két kompakt méretű terepjáró, a Compass és a Renegade plug-in hybrid változata, melyeket egymást követő héten teszteltünk.

olvass tovább

Hogyan kóstoljunk whiskyt? Profi gyorstalpaló kezdőknek

  • 2020. december 29.

Mit tudhatunk meg a whiskyről a színe alapján? Mennyire dugjuk bele az orrunkat a pohárba? Jéggel vagy jég nélkül érdemes kérnünk a whiskyt? Dave Francis, az Edrington márka nemzetközi nagykövete igazán hasznos tanácsokat ad melyekkel még a kezdő fogyasztók is bármilyen eseményen megállhatják a helyüket.

olvass tovább

Borbély a kikötőben - Barber Bay Budapest

  • 2020. december 07.

A világ változik, de a régi hagyományokból néhány különleges helyen megmarad ebből valami. Ez a különleges hely a Barber Bay. A helyszín, amelyet a Marina Part stílusához igazodva, a hajózás érzése lengi körbe, kiváló minőségű, egyedi bútorokkal van berendezve.

olvass tovább

10+1 kérdés: Pásztor Ádám

  • 2020. november 28.

A Deszkavízió 10+1 kérdéses sorozatában olyan kulisszatitkokra derül fény hétről hétre, amelyeket mindig is tudni akartunk a színészekről, de soha nem kérdezte meg még senki. Ezúttal Pásztor Ádám, színművész válaszolt.

olvass tovább

Az ítélkezésről

A mai divatos spiritualitással átitatott világban mindenhonnan dőlnek felénk a tanítások. Mindannyian emocionálisan vagy pedig intellektuálisan fejlesztjük magunkat egy szintre, és észrevétlen dolgokon csúszunk el a nagy mindent befogadó szeretet talaján. Akárhonnan is nézzük, ha jól megfigyeljük magunkat és a reakcióinkat, csak beleesünk a folyamatos ítélkezés csapdájába.

olvass tovább

Színház mindenkinek

  • 2020. november 18.

E mottó jegyében indult el idén tavasszal a Déryné program a magyar színházi élet résztvevőinek széles körű megszólítása érdekében. 

olvass tovább

Moonwalker, avagy a túlzott elvárások – VW ID. 3 1st

Amikor 1988-ban bemutatták Michael Jackson filmjét a Moonwalkert, óriási publicitás előzte meg. Szinte minden sajtóorgánum, kritikus arról beszélt, hogy a filmtörténet egyik legkülönlegesebb, legfantasztikusabb filmje készült el. Amikor megnéztem, őszintén szólva nem éreztem ezt, komolyan csalódtam. Azóta számomra a Moonwalker egyet jelent azzal, ha túlzott várakozásaink vannak valamivel szemben.

olvass tovább