Filmajánló: Benjamin Button különös élete
Több, mint 14 éve, hogy idehaza bemutatták David Fincher mára már talán klasszikusnak tekinthető filmremekét, a Benjamin Button különös életét.
olvass továbbTöbb, mint 14 éve, hogy idehaza bemutatták David Fincher mára már talán klasszikusnak tekinthető filmremekét, a Benjamin Button különös életét.
olvass tovább2011-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Enyedi Ildikó osztályában, mint filmrendező. Osztálytársa volt többek között Rév Marcell is. A régi osztály pedig a mai napig inspirálja és támogatja egymást. Cannes, Tallinn, megannyi filmfesztivál. Kárpáti György Mórral eddig többnyire az éppen aktuális alkotásairól beszélgettek, mi most megpróbáltuk egy kicsit jobban megismerni a rendező valódi személyét is, a Manyi Kulturális Házban ülve. Mennyire sikerült?
olvass továbbFurcsának tűnhet, de már nem hiszek a lelki társ – mítoszban, annak tradicionális értelmében. Sokáig úgy gondoltam, hogy a világ úgy működik, ahogyan a romantikus filmekben és lányregényekben, de aztán fejbe vágott a valóság, és ráébredtem, hogy nem valószínű, hogy csak egyetlenegy ember létezik az univerzumban, akit nekünk rendelt a végzet.
olvass továbbTöbb mint nyolcvan országban – köztük Magyarországon is – három hónapig ingyenesen férhetnek hozzá az Apple TV+ streaming-szolgáltatáshoz az LG okostévék tulajdonosai ; a népszerű, díjnyertes filmeket és sorozatokat már az év végi ünnepek alatt is elérhetik a feliratkozók.
olvass továbbÖrömmel jelentjük be, hogy Budapest is bekerült a Disney 100 éves évfordulóját ünneplő koncertsorozat helyszínei közé. 2023. október 15-én 19:30 órától az Arénában elevenednek meg a mindenki által ismert lenyűgöző mese- és filmjelenetek a Hollywood Sound Orchestra és sztárszólisták közreműködésével.
olvass továbbA hibrid munkavégzés, a home-office, illetve a digitális nomád lét elterjedésével egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt. Míg néhány évvel ezelőtt a kérdést meg lehetett oldani azzal, hogy az ember kikapcsolta a számítógépét vagy mobiltelefonját, a folyamatos digitális jelenlét miatt ma már ez nehezen elképzelhető. A laptopok és okostelefonok ott vannak velünk a szabadidő eltöltése közben is, ezekről filmezünk, rendelünk ételt, vásárolunk, játszunk, tartunk kapcsolatot a szeretteinkkel és a munkatársakkal. Egyre több felhasználónak vált kényelmetlenné, hogy munkahelye a digitális eszközein keresztül beszivárog a magánéletébe, vagy éppen fordítva. Erre a problémára jelent kézenfekvő megoldást a legújabb okoseszközökön már elérhető „Fókusz” üzemmód, ami a szakértő szerint az elkövetkező években a gyártók egyik kiemelt fejlesztési területe lesz.
olvass tovább“A klub első számú szabálya: senkinek egy szót se a klubról! A klub kettes számú szabálya: senkinek egy k..va szót se erről a klubról!” „Ha lenne egy tumorom, Marlának nevezném. Marla. A seb a szájpadlásodon rég begyógyult volna, ha nem piszkálnád a nyelveddel. De nem bírod megállni."
olvass továbbAz amerikai színésznő a kilencvenes évek sikerfilmjeiben vált híressé. 2018 októberében szklerózis multiplexszel diagnosztizálták. Selma Blair a róla készült dokumentumfilm kamerái előtt teljes őszinteséggel vallott érzéseiről, fájdalmáról és betegségéről. A csodálatos színésznő gondolatait hoztuk el.
olvass továbbNézed a hosszan hömpölygő snittet, amiben a hanyagul öltözött, gyűrött kalapot viselő, négyfogú férfi egy rozsdás, nyikorgó kerékpárt tol enerváltan. Mellette egy nő sétál mamuszban, kerekre tömött nejlonszatyorral. Hosszú percekig csak mennek, látszólag semmi nem történik. Aztán rájössz, hogy nem csak látszólag. Igen. Kicsit túloztam. Na de miért?
olvass továbbA kultikus film az ötvenes években játszódik, és egy konzervatív szemléletű fiúiskolában tanuló tizenéves diákcsoport történetét mutatja be. Újdonsült tanáruk -akit a fantasztikus Robin Williams alakít- próbálja felkelteni érdeklődésüket a költészet iránt, és miközben egyre nagyobb hatást gyakorol a diákjaira, a nézőket is elvarázsolja, és örök érvényű igazságokra tanítja.
olvass továbbHagytam érni az élményt néhány napig, hogy ne csak a pillanatnyi hatásokról dobjak össze pár olyan gondolatot, amiről egyébként több tucatnyian írtak a filmhez méltó minőségben.
olvass továbbAndrea Morricone olasz zeneszerző és karmester, filmzenéiről ismert. A néhai zeneszerző és Oscar-díjas Ennio Morricone fia. Vele beszélgettünk.
olvass továbbKevés olyan ember létezik, aki ne ismerne legalább egy zseniális alkotást a Golden Globe-díjas amerikai színész, rendezőtől. Edward Norton a mai napon bizony az 53. születésnapját ünnepli, mi pedig összeszedtünk az általunk legjobbnak ítélt filmjeit.
olvass továbbA gyönyörű színésznő a tegnapi napon 73 éves korában elhunyt. A hírt férje is megerősítette. A Grease című film főszereplője elismert énekesnő is volt. Négyszeres Grammy-díjasként számos magas rangú elismerést is magáénak tudhatott. Most azokat a filmeket szedtük össze, ahol a csodahangú Olivia Newton-Johnt láthatjuk. Emlékezzünk így rá!
olvass továbbA svájci luxusóramárka bejelentette, hogy együttműködést kötött a Netflix-szel Joe & Anthony Russo új, a The Gray Man című filmje kapcsán. A főszerepben Ryan Gosling, a TAG Heuer márkanagykövete, aki az ikonikus TAG Heuer Carrera Three Hands arca. A színészt a nemzetközi kémthrillerben Sierra Six bérgyilkosként láthatjuk, amely karaterre jellemző a TAG Heuer mottója: „Ne törj meg a nyomás alatt”.
olvass továbbAz a megtiszteltetés ért, hogy július 26-án este bent lehettünk az Uránia moziban a Mandoki Soulmates: 30 év a színpadon és 40 év a stúdióban című exkluzív dokumentumfilm vetítésén.
olvass továbbAmikor a mozikba került a Gucci-ház című film Ridley Scott rendezésében, megosztó visszajelzéseket kapott. Egyesek imádták, mások kifejezetten vontatottnak tartották a filmet. Annyi bizonyos, hogy a fő karakter Patrizia Reggiani a legtöbbünket megfogott. A Gucci örökösnője 26 évet kapott férje meggyilkolásáért. Börtön éveit követően meglepő nyilatkozatokat tett.
olvass továbbTom Hanks egy igaz élő legenda. A kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, író, filmrendező, pályafutása során olyan filmekben nyújtott zseniális alakítást, mint a Forrest Gump, a Philadelphia, vagy a Phillips kapitány. Jöjjön most néhány gondolat tehát tőle az életről és egyéb igazságokról.
olvass továbbSokak számára már ismerős és rendszeresen a hétvégék esti célpontja, a '80-as évek hangzását és esztétikáját hazánkba is újra reflektorfénybe helyező, a Stanger Synths bulisorozat, melynek házigazdája, a retrowave producer/dj, Quixotic. A tavalyi zseniális kisfilm klipje után, újabb klasszikust idéz meg és Tom Cruise után szabadon, DeLorean és KITT helyett most igazi vadászgépekkel repít minket a 80-as évekbe a Top Gun főcímdalával.
olvass tovább